Graphisoft D épület, Budapest

alaprajz - építészeti magazin

Ahogy majdnem napra pontosan egy éve, az akkor átadott SAP-székházbővítés kapcsán írtuk, a frissen létrehozott Angel Sainz utca folytatásaként épülő irodaház-együttesre, mint virgonc ifjakra tekinthet majd a téglaborítású ,,nagybácsi’’. Annál is inkább, mert az új irodaház-komplexumot ugyanazok (Radius B+S Kft.) jegyzik, akik az utca elején álló, kettős ,,üvegházat’’ a Graphisoft Fogadóépületet. A mostani, South Park névre keresztelt irodaház olyan tiszteletlen, akár nagynevű animációs elődje. Persze csak azokon a határokon belül, amit egy üzleti célú ingatlanfejlesztés megenged.
Az alapkoncepció legfontosabb eleme, hogy viszonylag kisebb, de jól átjárható részekre bontották fel a meglévő területet. Az így létrejövő egységeket azután részint a földszinten (két-két épületrész közös recepciójával), részint az első emeleten zárt átjárókkal összekötik.
Horizontálisan és vertikálisan is elég változatos irodaterületek alakíthatók ki. A tetőkertek tovább növelik a laza, komfortos érzetet. Az emeleti, zárt összekötőket pilotik tartják, ezen áthaladva átjárható, közösségi szabad terek nyílnak. Ami különösen azért fontos, mert az épületegyüttes hátsó traktusa felől is biztosítja a bejárást. A hátsó rész megalkotásakor figyelembe kellett venni a meglévő utca ívét, ezért itt játszani kellett a beépítés egyes részleteivel. A fésűs elrendezés ebben a térkapcsolatban nem olyan karakteres, mint különálló vagy egy tömbben épült objektum esetében.
Ezzel együtt a homlokzatok meglehetősen hangsúlyosak. A kontrasztos színhasználat (sötétszürke-narancs-kadmium) mellett fontos elem a nyílászárók finoman változó kiosztása, amely valami olyan ritmust ad a négy „toronynak” mint, amikor a gamelán zenében ugyanazt a dallamot halljuk, miközben a ritmus apránként változik. A már említett színek pedig egyfajta – nem tudok rá jobb szót – popos jelleget kölcsönöznek az amúgy letisztult vonalvezetésű tervnek.
A kérdés persze az, hogy ez a jelleg mennyire tart ki egy hosszabb időtávlatban, de tény, most nagyon működik. Pláne a már említett SAP épület mellett.
S a friss, innovatív vállalkozásoknak megfelelő keretet ad. Innen, a Graphisoft régi területeire visszanézve pedig szinte történelmi áttekintést kapunk bő száz év építészeti múltjáról. A jelen és egy kicsit a jövő pedig a South Park, ez az arányaiban illeszkedő, felfogásában kiérlelt és részletgazdag irodaház.

Generáltervező cég: Radius B+S Kft Építész vezető tervezők: Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás Építész munkatársak: Bence- Molnár Eszter, Fülöp Fruzsina, Nonn Zsuzsánna, Nusszer Diána, Orbók Sándor, Turi Lilla Statika: V. Nagy Zoltán (Lapidárium Mérnöki Kft.) Épületgépészet: Pásztor Tibor (Enco Mérnöki Iroda Kft.) Épületvillamosság: Méhész Márton (VA-IQ Elektromos Tervező és Mérnökszolgáltató Kft.) Épületszerkezet: Horváth Sándor, Tóth Emese (Pataky és Horváth Építésziroda Kft.) Tűzvédelem: Nagy Béla, Pukánszky Gabriella (Flamma Contra Mérnöki és Műszaki Tanácsadó Kft.) Komplex környezetrendezés: Andor Anikó (Land-A Kft.) Út- és forgalomtechnika: Wettstein Miklós (Wettstein és Társa Tervező és Szolgáltató Bt.) Akusztika: Józsa Gusztáv (Józsa és Társai 2000 Akusztikai-Ökológiai és Szolgáltató Kft.) Konyhatechnológia: Straub Ágnes (Szigmavill Bt.) Akadálymentesség: Jávor Éva (Mahadi Kft.) Sprinkler rendszer: Scharbert Gyula (Piroplan Kft.) Belsőépítészet: MádiLáncos StúdióFotó: Bujnovszky Tamás
GYÁRTÓI REFERENCIA

No results found.