A történet távlatos, mivel pont tíz évvel ezelőtt keresett meg Tényi András Nagykőrös főépítésze egyetemi karunkon engem – akkori tervezési tanszékvezetőt –, hogy szervezzünk felmérési tábort hozzájuk. Az apropó a városközpont rehabilitációja volt, aminek kapcsán a térfalat alkotó épületeket szerették volna ledokumentálni. Nagykőrösről tudni kell, hogy vagy ötszáz bájos, késő eklektikus-szecessziós lakóépület gazdagítja a városképet és ezek állagmegóvása illetve megmentése fontos küldetés. A felmérés megtörtént és egy műemléki értékvédelmi dokumentációt tudtunk a városvezetés rendelkezésére bocsátani.
A rajzok mellé elkészítettük a városközpont mintegy 3 méteres modelljét, 3D nyomtatással, mely az egyik felújított műemlék épületükben került kiállításra. Mindezen dolgok támogatása fontos lépés volt az építészet társadalmasítása érdekében a város vezetése részéről.
Nagykőrös más unikalitással is rendelkezik, havi állatvásárai nem csak országos, de még határon túli vonzással is bírnak. A várost járva ugyanakkor feltűnő volt a piac „aluldotált” volta. Jó helyen, a település központjában egy erős épített jel – a víztorony – mellett levő telken sok kis bódé együttese volt a régi piac.
A város és az építéstudományi kar együttműködése keretében 2015-ben hallgatói félévet szerveztünk az új piac elhelyezkedésének eldöntése érdekében. A munkában nem csak építész-, hanem építőmérnök-hallgatók is részt vettek, így valóban komplex fejlesztési koncepciók születtek. A terveket a város régi szállodájában – mely ma kultúrközpontként funkcionál – kiállításon mutattuk be. Mindezt a polgárság komoly érdeklődése övezte. Az elkövetkező években több lakossági fórumon vettem részt, ahol a város vezetését segítve igyekeztünk a piac koncepcióját kikristályosítani.
Ezen előkészítő munka vezetett el a döntéshez, hogy tervező irodánk, a Kiss-Járomi Építésziroda alkossa meg az új piaccsarnokot.
Időközben a főépítész úr bábáskodásával elkészült egy kis „fejépület”, mely a meglevő piac kiszolgáló funkcióit látta el. A feladat immáron adott volt: egy csarnokot kell létrehozni a meglevő piac telkén. A tervezésnél úgy gondoltuk – az alkotótárs Járomi Irénnel együtt – hogy a feladatot társadalmi aspektusból közelítjük meg. A piac nem elég, hogy jól működő funkcionális egység, de mint középület itt és most komoly pszichikai teljesítménnyel kell bírnia.
Küldetése van: jelszerű, mégis egyszerű, ugyanakkor szerethető és megragadó kell, hogy legyen. Érintse meg a helyi embereket és lehessenek büszkék rá, hogy nekik egy ilyenjük van.
Legyen sikk kimenni a piacra. Akár legyen majd később ez egy „HELY” a hely „Janákys” értelmében. Nem kicsi célok ezek, de nekivágtunk, és igyekeztünk megfelelni a magunk elé tett kihívásnak. Az épület teherhordó vázszerkezete vasbeton pontalapokon áll, melyek szintén vasalt gerendákkal össze vannak kötve, ezen gerendák adják a homlokzati (jellemzően üvegfal) alapozását.
A csarnoktér belsejében létesülő berendezések egy 20 cm vastag ipari padlón állnak, ezt tekinthetjük alapozásuknak is. Felmenő szerkezetek: Az épület jellemzően acélvázas keretek által gyámolított, egy helyen az északnyugati bütü homlokzaton alkalmaztunk vasbeton falakkal gyámolított közbenső födémet. Ez ki is lóg az épület tömegéből. A vasbeton födémlemez a J raszter 07 pillére mellett teljes keresztmetszetében típus rozsdamentes hőhídmegszakító beépítésével került kialakításra.
Az épület acélpillérei (HEA 300) felül (IPN 400) keretben folytatódnak. Ezen acél szelemenrendszer van, ez fogadja a fa szaruzatot. Ezen van a fémlemez fedés aljzataként, a burkolati rendszer típusának megfelelő alátétdeszkázat. Az épület dukkózott alumínium lemez korcolt fedést kapott. Rögzítőszerelvények, alátétrétegek PREFA előírásai szerint rendszerelemek. Az alkalmazott alumínium anyagú tetőhéjalás jól összeépíthető az alkalmazott alumínium függönyfal, illetve a tetőn alkalmazott üvegfalrendszerrel.
A Kálvin téri – mely egyben a nagy piacok tere – homlokzaton megformált PIAC felirat szerkezeti kialakítását nagyban segítette a BIM-alapú tervezés, mely gördülékeny kommunikációt adott a társtervezőkkel. Az épület alapvetően nem fűtött, hanem fagymentesítési célból temperált. Az épület pereme mentén vízálló XPS habból 6 cm lábazati szigetelést kapott a peremgerenda teljes külső felületén. Az épület homlokzatain az acél statikus acélvázra SCHÜCO-rendszerű lizénás üvegfal került.
A homlokzatok árnyékoló szerkezeteként egyedi acélvázon, perforált alumínium kompozit lemezszerkezet készült. Ez is a PREFA cég terméke, szintén a Mayagold-hoz harmonizáló de picit fémesebb színben. A homlokzatok mentén az üvegfalba épített kétszárnyú, kifelé nyíló ajtók vasalatait úgy terveztük, hogy azok a belülről való menekülés funkciójának vannak alárendelve. Tehát belülről nézve a jobb oldali ajtószárnyon vannak a mindennapi használat céljára szolgáló fogantyúk és a bal oldali szárnyakon csak vízszintes nyítórúdú pánikvasalat van.
Mivel az egész épület beltere a természetes gravitációs szellőzés kialakulására van tervezve, ezért ~10C° külső hőmérséklet felett a piac tér felőli oldalon levő három – ültetett fát is tartalmazó – beugrónál levő ajtókat éjjel-nappal nyitva kell tartani. Ugyanezen szellőzési okból a felső bevilágító sávban motorosan nyitható ablakokat adtunk. Ezek megnyitásával lehet a kürtőhatást szabályozni. ~10C° felett ezek is megnyitott állapotban lesznek tartva az épület csapadékvíz elvezetését az aszimmetrikus nyeregtető egy-egy oldalán másképpen kellett megoldani.
A Kálvin tér felőli – kisebbik – tetőfelület vizét függőeresz-csatorna gyűjti, az itt lévő „A”-betű építmény fölött egy fekvőeresz viszi el oldalra a vizet. Az épület piac felé eső félnyereg-teteje esővizének nagy részét a három beugró geometriája határozta meg, oly módon, hogy felettük egy fekvőereszt terveztünk az egész épület hosszában. Ennek vizét a beugrók sarkaiban tudjuk levezetni és a földben elvezetni ezen oldalon az épület mellett tervezett belső csapadékcsatornába. A fennmaradó kis tetőfelületi szakaszok vizét már nem gyűjtjük fekvőereszbe, hanem hagyjuk lecsöpögni az épület homlokzata mentén a perforált lemezen.
Az egységes kialakítás érdekében megterveztük a házon belüli és a homlokzat mentén lévő fix üzleteket. Ezekre jellemző, hogy a csarnokban egy egységes felső felirati mező került kialakításra, az üzletek szerkezeti kialakítása viszont eltér a homlokzatok mentén és a beltérben szabadon álló kialakítás esetén. Az üzleteknek egy saját megemelt padlószintje van, ezt egy ledűbelezett, rozsdamentes szögvas kerettel alakítjuk ki, amiben 6 cm padlóbeton készül. Ezeknél 1 réteg ragasztott greslap burkolat készül.
A kis üzletek acélszerkezetűek, a bérlők igényeik szerint egy vagy több, 3×3 m-es egységet vesznek birtokba. Az üzletek teteje 1 réteg edzett üveglappal fedett. A homlokzatuk pedig a felső szemöldökdobozba rejtett motoros mozgatású, perforált lemezszekciókból álló redőnykapuval lezárható.
- Generáltervező: Kiss-Járomi Építészeti és Belsőépítészeti Iroda Kft.
- Építész tervező: Járomi Irén és Kiss Gyula (Kiss-Járomi Építésziroda Kft.)
- Munkatárs: Tillinger Ádám (Kiss-Járomi Építésziroda Kft.)
- Tartószerkezet: Salacz Ákos (Tervs Kft.)
- Épületgépészet: Lovas Albert (Optiterv Kft.)
- Épületvillamosság: Bakos Csaba (Bakos Villamosmérnöki Tervező Iroda Kf.t)
- Gyengeáram: Bulla Péter Alfréd
- Tűzvédelem: Kiszely Attila
- Generálkivitelező: Eu-Építő Kft.
- Acélszerkezetek: Tesz-97 Kft.
- Üvegfalak: Shüco/Ltd-Bau Kft.
- Kompozit lemez és tető: Prefa Hungária Kft.
- Meglevő megtartott fejépület tervezője: Horváth Ildikó
- Meglevő megtartott fejépület főépítésze: Tényi András
- Megrendelő: Nagykőrös Város Önkormányzata- Czira Szabolcs Pm.
- Fotó: Kiss Gyula