A Hörmann tűzgátló kapuja öt órán keresztül állta a lángok pusztító erejét

2022.09.26.

A Hörmann tűzgátló kapuja öt órán keresztül állta a lángok pusztító erejét

Pusztító tűz sport végig a nyugat-dunántúli Hufbau BNF Kft. egyik szaküzletében. A pár hónapja történt tűzeset körülményeiről mindössze annyit lehet tudni, hogy elektromos zárlat okozta és a raktárhelyiségben keletkezett. Azonban a jó hír az, hogy a jelentősebb anyagi kárt sikerült elkerülni, hiszen a speciálisan kialakított tűzgátló kapu szerepét egy Hörmann termékre bízták, mely öt órán keresztül fékezte meg a lángok terjedését. Egy ilyen típusú kapu referenciaideje egyébként 90 perc.

Igazi hősként nem csak a mentésben résztvevő tűzoltókat lehet ünnepelni, hanem a Hörmann tűzgátló ipari kapuját is, hiszen jelentősen túlteljesítve a 90 perces referenciaértékét, öt órán keresztül védte a Hufbau BNF Kft. üzlethelyiségét a lángoktól.

„Nagyon ritkán kell „dolgozni” egy tűzgátló nyílászárónak, de itt ez élőben megvalósult. A 90 perces – T90-es – Hörmann tűzgátló tolókapu egy tűzszakaszelválasztó falra került felszerelésre annak idején, mely a raktártért és az eladóteret választotta el egymástól” – mondta el a tűzesettel kapcsolatban Szujó László, a Hörmann ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „A T90-es kapunk erejét és teljesítőképességét jól jellemzi, hogy a kapu mellett, a tűz során áthatoló por és füst és egyéb szennyeződés maradványait, körülbelül két napos munkával el tudták távolítani és az üzlet újra ki tudott nyitni.”

A Hörmann minden területre a tűzterhelésnek megfelelő, megbízható, az üzemi és kockázati feltételeket kielégítő tolókapu-megoldásokat szállít, egy- és kétszányú kivitelben. A tűzgátló szerkezetek a DIN 4102 szabvány szerint bevizsgáltak, a braunschweigi anyagvizsgáló folyamatosan ellenőrzi a minőségüket, és a Német Építéstechnológiai Intézet (DIBt) engedélyével rendelkeznek.

Minden olyan helyen javasolt az ilyen kapuk alkalmazása, ahol sok ember fordul meg és tűz esetén meg kell védeni őket a terjedő életveszélyes füstgáztól.

A Hufbau BNF Kft. életében a tűzeset ma már egy rossz emlék csupán, de a Hörmann tűzgátló ipari kapujára ma is hősként gondolnak, melyet egy emléktáblával is megörökítettek.

A cég ügyvezetője az eset után ismét Hörmann terméket rendelt meg a gyártótól, hiszen ez a hős termék egyszer már sokat tett értük.

67 / 100
Hörmann Hungária Kft.
2310 Szigetszentmiklós, Leshegy u. 15.
(24) 525-100