![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 1 CCX-M vízelvezető mederburkolás](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-000.jpg)
Az M31 autópályától induló és Gödöllő irányába futó, újonnan épített csapadékvízelvezető csatornarendszer erózióvédelmére Concrete Canvas® CCX-M™ (CCX-MAT™) GCCM*-et alkalmaztak a 2022 októberében megkezdett kivitelezésen.
Az M31 autópálya 7+610 kilométerszelvényében a Kis-Rákos-patak vízgyűjtő területe összesen 800 ha. A területen lehulló csapadékvízet eredetileg – közvetlen közeli befogadó hiányában – a szomszédos területekre, terepi mélyvonalakba, kőszóráson történő átvezetéssel, csillapított formában vezették el. Az évek során ez a műszaki megoldás elavult, az egyre több intenzív esőzés hatására a víz – jellemzően a közeli területeken – jelentős eróziós károkat okozott. Lakott ingatlanokat, mezőgazdasági területeket illetve sportrepülőteret is érintett a probléma.
A Kis-Rákos-patak rendezését követően a vízrendezés feladata volt a szükséges árokkorrekciókkal, átereszek, olaj- és hordalékfogók megépítésével a burkolt gödöllői levezetőmeder kialakítása.
Ennek részeként az M31 autópálya 7+610 kilométerszelvényétől 1757 fm hosszban vízzáró burkolattal ellátott, trapéz keresztszelvényű levezetőmeder épült, melynek befogadója a Kis-Rákos-patak. Az autópálya árokrendszerében összegyűlt csapadékvíz elvezetéséhez a jobb pálya talpárok esését a 7+610 – 8+350 kilométerszelvény között meg kellett fordítani, majd az árkot burkolni.
A tervdokumentációban és tenderspecifikációban előírt vízzáró, ASTM D8364 szabvány előírásait teljesítő betonpaplan specifikációkat a Concrete Canvas CC8™/CCT2™ terméke mellett a 2022-ben bevezetett CCX™ is teljesíti.
Az új CCX™ termék a CC8™/CCT2™ típushoz képest szélesebb tekercsméretű, nagyobb a gyártási termelékenysége. Mindezek segítették a gyorsabb kivitelezést, a hatékonyabb logisztikát, összességében a még költséghatékonyabb megvalósítást.
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 2 CCX-M vízelvezető mederburkolás-001](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-001.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 3 CCX-M vízelvezető mederburkolás-001](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-003.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 4 CCX-M vízelvezető mederburkolás-001](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-004.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 5 CCX-M vízelvezető mederburkolás-005](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-005.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 6 CCX-M vízelvezető mederburkolás](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-006.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 7 CCX-M vízelvezető mederburkolás-008](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-008.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 8 CCX-M vízelvezető mederburkolás-007](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-007.jpg)
Az alacsony mederlejtés nagy pontosságú földmunkát igényelt, különösen a mederfenékben. A medret egyedi gyártású profilkanállal felszerelt földmunkagép szedte a tervezett méretnek megfelelően. A csatornaszegélyek mentén leterhelő árkokat ástak. A növényzet kivágásával, profilozással, a kiálló részek kitisztításával és az üregek betöltésével egyenletes, sima felületet készítettek elő. A szakaszok kezdő és záró végein minimum 300 mm mély, 300 mm széles leterhelő árkokat ástak.
A CCX-M™ nagytekercseket földmunkagéppel, hevederekkel megemelt, a tekercsek maghengerén átdugott letekercselést biztosító rúddal szállították a helyszínre. A helyszínen a megemelt tekercsből a meder fölött keresztirányban letekerték és kézi vágóeszközökkel leszabták a szelvénynek megfelelő méretű darabot. A levágott CCX-M™ csíkokat folyásiránynak megfelelően, az átlapolási jelölővonal szerint 100 mm átlapolással illesztették.
Kanyarokban, ívekben a csíkokat hosszanti irányban ferdén kettévágva trapéz alakú darabokat szabtak, a felső darabot helyén hagyva, az alsó csíkot 180 fokkal elforgatva terítették, így biztosítva a veszteségmentes felhasználást és a vágott szélek elfedését.
Az illesztett rétegeket a kék színű rögzítési jelölővonal mentén, 100 mm-es lyuktávolságban, süllyesztettfejű rozsdamentes acélcsavarokkal csavarozták össze. Az anyagveszteségek minimalizálása, a CCX-M™ tekercsek optimális felhasználása céljából a tekercsek ledarabolása után megmaradt végdarabokat is beépítették.
A darabokat 200 mm-es átlapolással illesztették, 2 sorban, cikk-cakk formában, 100 mm-kénti csavarozással rögzítették. Az alámosódás megakadályozására a széleket a leterhelő árkokba hajtva cövekekkel rögzítették, később az árkot földdel töltötték vissza.
A kezdő és záró végeket a keresztirányban kiszedett leterhelő árkokba hajtva cövekkel rögzítették, majd helyszíni betonnal zárták a terítéket.
A levezető meder M31 alatti ikeráteresztől kezdődő árokbefordítási szakaszon a CCX-M™ burkolatra energiatörő fogakat építettek. Az energiatörőket körbebetonozott, vasalattal a mederhez kötött betonlapokból, két réteg CCX-M™-el burkolva építették föl.
A CCX-M™ rétegeket a széleken 2 sorban, cikk-cakk irányban csavarkötéssel rögzítették a mederburkolathoz. A terítéket 2 m3-es locsolóautóból pumpált vízzel hidratálták. A vízkezelést kétszer, 30 perces időközzel, napközben végezték.
Mivel a kivitelezés késő ősszel és tél elején is folyt, és a levegőhőmérséklet éjszaka fagypont alá csökkenhetett, a kötés hideg miatti lassulásával kellett számolni. Ennek megelőzésére, a kötés optimalizálása érdekében az újonnan vízkezelt terítéket közvetlenül a hidratálás után fekete fóliával takarták be. A fólia szigetelőrétegként hozzájárult a fagyás hatásának minimalizálásához. A fóliát legalább egy napig a terítéken hagyták, szél ellen nehezékekkel rögzítették.
A munkát összességében hozzávetőlegesen 4 hónap alatt végezték el. A kivitelezés 2022. december közepétől 2023. február közepéig, főképpen az időjárási körülmények miatt szünetelt. A földmunkák és egyéb építési munkák mellett átlagosan hetente 2 napon, napi 8 órában végezték a CCX-M™-mel a kivitelezést. Ezeken a napokon átlagosan 7 tekercs (665m²) CCX-M™ anyagot terítettek.
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 9 A levezető meder M31 ikeráterszétől induló árokfordítási kezdő szakasza](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-010.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 10 CCX-M vízelvezető mederburkolás-011](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-011.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 11 CCX-M vízelvezető mederburkolás-011](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-014.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 12 CCX-M vízelvezető mederburkolás-012](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-012.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 13 CCX-M vízelvezető mederburkolás-012](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-015.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 14 CCX-M vízelvezető mederburkolás-013](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-013.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 15 CCX-M vízelvezető mederburkolás-013](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-019.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 16 Hordalékfogó télen, befagyva](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-018.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 17 CCX-M vízelvezető mederburkolás-016](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-016.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 18 CCX-M vízelvezető mederburkolás-016](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-017.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 19 CCX-M™-el burkolt energiatörők](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-021.jpg)
![CCX-M™ alkalmazása újonnan épített vízelvezető rendszer mederburkolására 20 CCX-M™-el burkolt energiatörők és gabionok](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2023/06/CCX-M-vizelvezeto-mederburkolas-020.jpg)
Projektösszefoglaló
- Alkalmazott termék: CCX-MAT (CCX-M™) Nagytekercsek
- Felhasznált mennyiség: 16.000 m2
- Kivitelező: KM Építő Kft.
*Geosynthetic Cementitious Composite Mat / Cementtel töltött geoszintetikus kompozit