Sok családban, lakásban megtalálhatóak házi kedvenceink. Társak az egyedül élőknek, a gyerekek kedvencei, családtagok. Egyik fajtájukkal azonban nem tudunk megbékélni. Joggal, hisz ők az asztal, fotel, ágy alatt megbúvó, ajtó mögé settenkedő apró, pici porcicák. Ám hódító útjuknak most vége!
Miből tevődnek össze a porcicák?
Nagyon változó, attól függően, hogy az adott lakásban milyen szerekkel takarítanak. Befolyásolja az éghajlat, az ingatlan kora és állapota, a benne élők száma, és az is, hogy van-e háziállat, és ha igen, milyen. A csomók rendszerint elhalt bőrdarabkákból, a háziállatok elhullatott szőréből, emberi hajszálakból, rovarmaradványokból, ételmorzsákból, a ruhákból, bútorszövetekből kihullott szövetszálakból, koromból, a dohányzás és a főzés során keletkező szálló részecskékből alakulnak ki. A porcsomókban felgyűlnek a takarításkor használt szerek hatóanyagai, az ablakon beszálló légszennyezés, a korom és a behurcolt vegyszermaradványok.
Egy korszerű porszívó segít ezek eltakarításában, de biztos ismerős a helyzet, amikor:
ki kell húzni valamit a konnektorból, hogy csatlakoztatni tudjam
„nem hallom a tévét, olyan hangos, és még a kutya is menekül a zajtól”
összegabalyodott a vezeték
a lépcsőn is húzhatom magam után a gépet
elől szív, hátul valamennyit sajnos vissza is enged a porból
gyakran kell üríteni a porzsákot
Mivel nyújt többet a központi porszívó rendszer a hagyományosnál?
Nagyobb szívóerővel bír
Tisztább, egészségesebb lakókörnyezetet biztosít
A legfinomabb porszemcséket és atkákat is eltávolítja
Könnyebbé válik a takarítás, mert nem kell a nehéz, sok esetben vízzel teli gépet magunk után
húzni, vagy a lépcsőn cipelni
Csendes, mert a központi gépet, akár egy semleges helyen (pl.: kazánház, pince, garázs, stb) is el lehet helyezni
Sok praktikus kiegészítő rendelhető hozzá
Nem fújja vissza a levegőt a lakás légterébe, hanem a szabadba vezeti ki, ezzel is jelentősen csökkenti a porallergiás tüneteket,
Kb.: 3-4 havonta kell csak a porgyűjtő tartályát kiüríteni.
A 9 m hosszú, könnyű takarító gégecső segítségével jelentősen gyorsabb a takarítás, hiszen egy fali kiállásról 3, 4, esetleg 5 helyiség is folyamatosan kiporszívózható
A hosszú gégecső segítségével még a szekrények tetején leülő port is könnyedén fel lehet
porszívózni
Nem kell keresni a szabad konnektort
A Tubó központi porszívókat Európa legrégebbi központi porszívó gyártója, az olasz cég gyártja. Harminc év tapasztalat és folyamatos fejlesztőmunka garantálja a legjobb minőséget és a legmagasabb elvárásoknak is megfelelő innovatív megoldásokat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi tájékoztató