Britannica angol iskola tanmedencéjének rekonstrukciója

2024.01.15.

előtte-utána Britannica angol iskola tanmedencéjének rekonstrukciója

2023 nyarán kapott új külsőt a Britannica International School tanmedencéje.

A még víz alatt lévő tanmedence burkolata stabilnak tűnt, így az iskola vezetése azért döntött a felújítás mellett, mert új, modernebb, barátságos külsőt szeretett volna adni az iskola medenceterének.

A bontás során azonban kiderült, hogy a burkolat alatti elöregedett szigetelőrétegekkel is gond volt, így bár nem voltak jelei, de technológiailag is időszerű volt a felújítás.

Az iskola vezetése olyan megoldást szeretett volna, ami nem csak technológiailag, de esztétikailag is nívós, tartós, és mivel 12 évfolyamos iskoláról van szó, nem túl gyerekes, mégis vidám hangulatú.

A bontásra és felújításra mindössze másfél hónap állt rendelkezésre, ameddig a diákok nyári vakációjukat töltötték.

Szerencsére már a Duocolor Mozaik Stúdió első látványterve elnyerte az angol tulajdonosok tetszését.

Körbejárható 3D modell

A medencébe – hazai úszómedencéktől szokatlan módon – világos türkiz mozaikkeverék burkolat került, mely már új generációs hordozóval kapcsolódik, azaz PU lábak tartják össze a szemeket. Ez a garancia arra, hogy itt egy szem se fog soha lepotyogni a mozaik burkolatból.

A medence burkolása feszített víztükrű medence esetében mindig a peremekkel kezdődik, hisz azok nagyon pontos szintezést igényelnek a víz tükörsima elvezetéséhez.

A medence kiegyenlítése, szigetelése, burkolása csak ezután következik, végül a medence körüli vályú és járófelület szintezése, burkolása a megfelelő irányú és szögű lejtéssel, hogy a pangó vizeket, tócsákat elkerüljük.

Ha a medence 80 cm-nél mélyebb, akkor normál felületű mozaikkal burkolható, mivel mezítlábas csúszásmentességi besorolása eleve „B”. Amennyiben a medencében 80 cm-nél sekélyebb rész van, például gyerekmedence, lépcsők, lábmosók, azokat már csúszásmentesített mozaikkal kell burkolni. Az üvegmozaik csúszásmentesítése savmaratásos eljárással történik, amit a gyárban minden színhez-típushoz külön lehet kérni, és víz alatt megjelenése tökéletesen megegyezik az eljárás előtti alap mozaik színével, tónusával.

A medence köré is speciális, csúszásmentes burkolat került, RosaGres Iconoc Grey színű gresporcelán anyagú kapaszkodós perem és lapburkolat. Ez egy selymes tapintású, könnyen tisztítható, fürdőruhát is megkímélő, mégis R11-C csúszásmentességű, speciális eljárással kifejezetten uszodák részére gyártott lapburkolat.  A Rosagres gyár a csúszásmentes medenceburkolatok specialistája, 24 színben és mintázattal gyárt lapburkolatot és medencékhez szükséges speciális egybeöntött elemeket lépcsőkre, valamint gresporcelán medencerácsot, negatív és pozitív hajlatokat, élzárókat.

A medence körüli falak felújítását felülburkolással oldották meg, mivel stabil volt az alapburkolat, és annak elbontása túl sok időt vett volna igénybe, nem fért volna bele a nyári szünet időszakába. A mozaikmintás falburkolat amúgy is csupán 5 mm vastag, így nem vett el sokat a medencetérből. Az egyedi, csíkos design egyszerű, nagyon látványos és mégis költséghatékony dekorációs elem, amit a Duocolor budapesti Mozaik Stúdiójában terveztek és állítottak össze előre. Így burkolásra kész állapotban a burkolónak már csupán egy rakási terv alapján, számok szerint sorban kellett rakni a lapokat, melyeket már a csomagolás során a dobozokba is előre megbeszélt sorrendbe tettek.

Végül a vállalt szeptemberi átadásra minden a helyére került, és immár 100%-os kihasználtság mellett újra birtokba vehették az iskola diákjai és tanárai.

74 / 100
Duocolor Mozaik Stúdió
1116 Budapest, Hunyadi János út 162.