2021. októberében az évtized egyik legjelentősebb váci beruházását jelentették be: a kínai CECZ-csoport 56 ezer négyzetméternyi területen e-kereskedelmi ipari és logisztikai parkot valósít meg 27 milliárd forint értékben. Ennek keretében épült meg a mintegy 30 ezer négyzetméter alapterületű raktár és iroda komplexum.
A létesítményben 210 fő humán munkaerő mellett 700 robot fogja támogatni az automatizált működést, amely elsősorban a kelet-közép-európai régió és Kína közötti kereskedelmet segítheti. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a műszakilag legfejlettebb intelligens robotok bemutatóraktára is lesz, amely kutatás-fejlesztési és gyakorlati bázist fog kínálni a magyarországi műszaki felsőoktatás számára.
A tervezés során nemcsak a munkafolyamatokat támogató és elvégző technológiát „okosították”, hanem nagy hangsúlyt fektettek az épület üzemeltetésének fenntartható módon, alacsony költségek mellett, magas automatizálási szinten történő megvalósítására is. Ennek keretében az épület világítása és fűtése mellett a légcseréjének, szellőzésének kialakítását is ezen alapelvek alapján tervezték meg.
A raktár és az iroda mellett a legnagyobb területet a manipulációs tér foglalja el, amelyben a dolgozók jelentős része tartózkodni fog a munkavégzés alatt.
A XXI. század legmodernebb technikáját és technológiáját felvonultató épület tervezői a szellőztetés és a légcsere alapötletével a perzsa időkig nyúltak vissza. Ennek a manipulációs térnek a friss levegőjét a több ezer éves perzsa építészeti kultúra egyik fő eredményére, a máig látható széltornyokra alapozták.
A széltornyok, mint valami nagy kémények magasodtak az ősi iráni városok látképében. A tornyok tetején függőleges tengelyű nyílások vezették be a szelet a belső terekbe, így biztosítva a kellemes belső komfortot.
Ugyanezen elvek mentén létesült hat „kürtő”, amelyek tetején lévő nyílásokra zárható/nyitható zsalus megoldás kidolgozására kérte fel a Kingspan Light+Air Kft-t a generálkivitelező Pallér Csarnok Kft.
Az optimális kialakítás és hatékony működés megalapozására egy 170 oldalas tanulmány készült. Ebben 8 szélirányra és különböző külső hőmérsékletekre vonatkozó szimulációk segítéségével került megtervezésre a váci tornyok magassága és keresztmetszete. Ennek a tanulmánynak a megismerésével, a helyszíni egyeztetések során a funkciók és az elvárt működési módok megértésével a választás a COLT FCO típusú, motoros működtetésű, oldalfali zsaluira esett.
A tornyok 4 oldalán 3-3 COLT FCO zsalu helyezkedik el. Az automatizált vezérlést különböző érzékelők informálják az aktuális szélsebességről és irányról, a külső és belső hőmérsékletről. A vezérlés oldalanként működteti a zsalukat. A COLT FCO zsalukat speciális Belimo zsalumozgató motorokkal szállították, amelyek lehetővé teszik a zsaluk 0-90 fokig történő fokozatmentes nyitását és zárását.
A zsalukat a tornyok szerkezetét adó 100×100 mm-es zártszelvényből készült keretre rögzítették. A termék kiválasztásánál törekedni kellett a keret adta maximális nyílásméret mellett a rögzítési felület megfelelő méretére is.
A kürtőn lévő zsaluk „ellenoldalát” az épület földszintjén, a rakodóállások mellett alakították ki. Az udvar felőli oldalon lévő 22 dokkolóegység mellé a COLT COLTLite CLET típusú zsaluit építették be. Ezeknél a berendezéseknél a fokozatmentes nyitás/zárás mellett a hőszigetelt lamellák és a megfelelő légtömörség voltak a fő kritériumok. A COLTLite zsalukat a falpanelekkel azonos színben gyártották le, így diszkréten biztosítják a szimulációnak megfelelő légtechnikai megoldásokat.
A vezérlő automatika a zsaluk megfelelő beállításával nemcsak a beáramló levegő intenzitását, hanem az irányát is tudja szabályozni. Az így megvalósuló passzív légcsere a konvektív hűtési elv alapján biztosítja a manipulációs tér földszinti részén dolgozó munkavállalók komfortját.
A COLT a Kingspan csoport egyik vezető márkája. Több évtizede a szellőztetés és a hő- és füstelvezetés innovatív szereplője, széles termékkínálattal, méretben, kialakításban, működtetésben finoman skálázható funkciókkal. A COLT márka magyarországi képviselője a Kingspan Light+Air Kft. (korábban Essmann Hungária Kft.). A KLA Kft., a cégcsoport másik magyarországi vállalatával, a hőszigetelt szendvicspanelek piacvezető hazai gyártójával, a Kingspan Kereskedelmi Kft-vel szoros együttműködésben biztosítja az ügyfelek magas szintű kiszolgálását a COLT termékek teljes portfóliójával.