Garázskapu: szolgál és véd

Ma már egy garázskapunak az otthonunkhoz való illeszkedés mellett számos kényelmi, balesetvédelmi és biztonsági szolgáltatást is kínálnia kell. A nem jól megválasztott  garázskapuk amellett, hogy sérüléseket okozhatnak, az illetéktelen behatolók ellen sem nyújtanak megfelelő védelmet. A Hörmann – mint a világ egyik legnagyobb garázskapu gyártója – arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy mely szempontok azok, amelyeknek egy jól megválasztott garázskapunak feltétlen meg kell felelnie.

„Mindenhol jó, de a legjobb otthon” – szól a mondás, hiszen otthonára mindenki a biztonság és a nyugalom „szigeteként” tekint. Azonban ez az idilli hangulat percek alatt megváltozhat, ha baleset történik, esetleg műszaki hiba vagy illetéktelen behatolás miatt vagyontárgyainkban keletkezik kár. Sokan nem gondolnak a garázskapura, mint veszélyforrásra, pedig az biztonsági szempontból otthonunk egyik gyenge pontja lehet. Az évtizedek óta garázskapukat és bejárati ajtókat gyártó és forgalmazó Hörmann azonban úgy véli, hogy egy jól megválasztott és beszerelt kapu mindezeket a problémákat kiküszöböli, ha figyelembe veszünk néhány alapszabályt.

Garázskapu: családunk őre
Sokszor hallható olyan rémtörténet, ahol garázskapu csípte be egy kisgyermek kezét, esetleg műszaki hiba miatt ráesett az alatta álló autóra vagy biciklire. Magunk és a családunk biztonsága a legfontosabb – ezt garázskapu vásárlása, lecserélése esetén is szem előtt kell tartanunk. Hogy szekcionált vagy billenő garázskaput vásárolunk, ebből a szempontból szinte mindegy, mindkét típusból találunk olyat, amely minden biztonsági szempontnak megfelel. A Hörmann azonban azt javasolja, hogy a következő szempontokra mindenképpen ügyeljünk, mielőtt vásárlásra adjuk a fejünket:

  • Lekapcsoló automatika
  • Ujjbecsípődés elleni védelem
  • Rugótörés-biztosítás, amely garantálja, hogy a kapu egy esetleges rugótörés esetén sem zuhanhat le
  • Biztosított sínvezetés
  • Kézbesimuló fogantyú, hogy a kisgyermekek véletlenül se tudjanak ráállni, vagy ne akadjanak el bennük

„A legtöbb balesetet kétféleképpen lehet elkerülni: kellő figyelemmel, és azzal, hogy olyan  eszközökkel vesszük körül magunkat, amelyek biztonságosak. Egy garázskapu elég nehéz és bonyolult szerkezet ahhoz, hogy kisebb-nagyobb baleseteket okozhasson” – mondta el Szujó László, a Hörmann Hungária ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „Számos Hörmann szabadalom és biztonsági megoldás segít azonban megakadályozni az ilyen baleseteket. Azt ajánljuk, hogy vásárlás előtt mindenképpen kérjük ki szakemberek véleményét, hogy így elkerülhessük a sokszor súlyos következményű baleseteket.”

Garázskapu: otthonunk őre
Jó pár évvel ezelőtt, ha egy betörő egyszerű feszítővassal esett neki egy garázskapunak, könnyen sikerrel járhatott. Azóta azonban néhány technikai újításnak köszönhetően a garázskapu akár a ház egyik legbiztonságosabb pontja lehet.

„Két megoldásra mindenképp felhívjuk a figyelmet, bármilyen kapu vásárlásáról legyen is szó: az egyik az úgynevezett feltolás elleni védelem, a másik a kódolt távirányító-rendszer használata. Az előbbi a kapu leeresztésének pillanatában automatikusan reteszeli a kaput, így az nem emelhető fel. Ez a megoldás áramszünet esetén is működik, így az áramot kikapcsolva sem juthatnak be illetéktelenek garázsunkba” – mondta el a kapuk biztonsági megoldásaival kapcsolatban Szujó László, majd kitért egy másik tényezőre is: „A modern rendszerek ma már távirányítóval működnek. Ezeknek a készülékeknek elképesztő evolúciója figyelhető meg. Ma
már olyan is van köztük a piacon, amely 128 bites, banki titkosításnak felel meg, így a rádiós jel ellopása szinte lehetetlen.”

garázskapu

71 / 100
Hörmann Hungária Kft.
2310 Szigetszentmiklós, Leshegy u. 15.
(24) 525-100
Kapcsolódó hírek és ismertetők