Tervekből valóság: családi ház Pomázon

családi ház

Ha ezek a falak mesélni tudnának…szól a mondás. De vajon mi a falak előtörténete, ki tervezte meg, miért pont olyanra, hogyan lett egy rajzból valóság? A Hörmann Hungária által támogatott „Jövő Otthonai” pályázatra Nagy Diána egy olyan tervet nyújtott be, melynek története mesébe illő, és nemsokára el is kezdik építeni…

„Felújításra szoruló pomázi házunktól nem messze, a szüleimmel vásároltunk egy gyönyörű panorámás telket. Az volt az álmunk, hogy ide megépítjük azt a családi házunkat, ahol mindenkinek megvan a maga szobája, de ugyanakkor vannak nagy, tágas terek, ahol össze tudunk jönni, vendégeket tudunk fogadni. Nagyon sok időt töltöttünk a közös tervezéssel – így lett a végeredmény egy biztonságos, élhető, minden családtag kívánságát teljesítő ház, ami még 50 év múlva is megállja helyét a kisvárosi környezetben. Már alig vártuk, hogy kezdődjön az építkezés.” – mesélte Diána a kezdeteket.

Aztán minden másképp alakult. A telket el kellett adni, és úgy tűnt, a ház egy álom marad. Az új tulajdonosok – egy fiatal család – azonban amikor meglátták a terveket, első látásra beleszerettek, és eldöntötték, hogy némi módosításokkal, de megépítik a házat.

Diána a tervezésénél kihasználta a telek lejtését, tájolását. Nyitott a természeti értékek felé, a Kőhegy látványára, és Szentendre panorámájára. Fontos szempont volt, hogy az épület legyen együtemben, gazdaságilag könnyen kivitelezhető, de ugyanakkor minden olyan szerkezet, eszköz kapjon lehetőséget, amelyek az épület fenntarthatóságát védik, és energiatudatosságát biztosíthatják.

„Fontosnak tartottuk, hogy olyan környezetébe illeszkedő épületet tervezzünk, amely sokrétű értékeit rendszere, tereinek hangulata magában hordozza. Az épület anyag használatában is egyszerű, helyi munkaerővel felépíthető, az anyagszükséglete a környező cégektől beszerezhető, így is szem előtt tartva a környezettudatosság szempontjait, ami nekem kiemelt terület, személyes vállalás.”

A fő hangsúly a központi téren van, így az épület tengelyében alakult ki az egy térben elhelyezkedő konyha-étkező és nappali, ez lévén a családi élet legfontosabb közösségi helye. A 3 hálószoba – egy szülői és két gyerek – az oldalszárnyakban, intimebb környezetben kaptak helyet, mégis mindhárom helyiség nyit a külső terek felé. A helyiségeknek saját, panorámás erkélyük is van. A tervező kedvenc helyisége az egyik utca felé néző szoba, ezt szerette volna magának.

családi ház
családi ház
családi ház

Mivel az édesapa munkájából adódóan sok időt tölt a garázsban, ezért feltétel volt, hogy a garázs és a műhely együttes tere legalább 60 m2 legyen. Igény volt külön műhely, és nagy egybefüggő garázs tér kialakítására. Éppen ezért fontos volt, hogy a garázskapu legyen esztétikus, magas hőszigetelésű. A Hörmann szekcionált garázskapu felelt meg az elképzeléseknek, elvárásoknak, így ez került a pomázi ház két beállásos garázsára. A terephez való illeszkedés miatt a garázst a földbe süllyesztették.

A hobbyszoba alkalomadtán vendégszobaként is funkcionál. A gépészeti helyiség pedig teret ad az okos otthon berendezési eszközeinek, amelyek kiválasztásánál az energiamegtakarítás, a biztonság, és a kényelem volt a fő szempont.

„Nagyon nehéz volt elengedni ennek a háznak a tervét, de mivel megvalósul, ezért kárpótol és pozitív visszajelzés számomra, hogy másnak is tetszik, amit csinálok. Éppen ez az, ami megfogott az építészetben: az a tartalmas, alkotói vonal, ami által mások gondolatait, elképzeléseit megjeleníthetem.” – fogalmazott Diána. A fiatal tervező gyakorlati idejének végén van, hamarosan teljes állásban dolgozik egy vállalatnál, ahol nem véletlenül, családi házakkal szeretne elsősorban foglalkozni, de minden feladatra nyitott. Mint mondta, most szembesült azzal, hogy mennyit kell még tanulnia, milyen szép kihívás az építészet.

Nagy Diána pályázati anyaga

családi ház


69 / 100
Hörmann Hungária Kft.
2310 Szigetszentmiklós, Leshegy u. 15.
(24) 525-100
Kapcsolódó hírek és ismertetők