Milyen vastag legyen a hőszigetelés? (3.)

Hőhidak

A cikksorozat első részéből megtudtuk, hogy milyen energetikai követelményeket kellett és kell kielégíteni adott helyen egy hőszigetelő anyag alkalmazásával (jogi, szabályozási körülmények). A második írás a hőszigetelőanyag hővezetési tényezőjét mutatta be, valamint az azt módosító különböző korrekciós tényezők hatását (fizikai, kémiai körülmények). Jelen cikk röviden áttekinti a beépítési helyek épületszerkezeti adottságaiból eredő különböző korrekciós tényezők hatását a vastagság meghatározására (természetes légáramlás, felületi hőátadás, hőhidak – épületszerkezeti körülmények).

Alapvetően megkülönböztethetünk ún. nyitott, valamint zárt szerkezetű hőszigetelő anyagot. Közismerten nyitott szerkezetűek a szálas anyagok (MW, GW – bevonatok, kasírozások nélkül) és zártcellásnak tekintettek a műanyag keményhabok (EPS, XPS, PUR/PIR). A hőszigetelés vastagságának meghatározásához azért fontos ez a körülmény – a beépítés helyével és módjával együtt – mert az áramló levegő hatással van az adott termék hőszigetelési hatékonyságára. Az is közismert, hogy jól a mozdulatlan levegő vagy gázok hőszigetelnek, azaz amelyek olyan módon vannak „anyagba csomagolva” hogy a légáramlás nincs hatással az anyagon belüli hőáramokra, hőmozgásokra. Például ha egy átszellőztetett légréses szerkezetbe nyitott összetételű hőszigetelő kerül – mindennemű bevonat nélkül – akkor az áramló levegő képes a szerkezetben is áramlásokat előidézni, ami akár negyedével is csökkenti a ténylegesen „működő” vastagságot.

A természetes légáramlás hajtóereje a módosított Rayleigh számmal (Ram) jellemezhető:

Ram= 3×106x (d x k x ΔT / λ)

ahol:

ΔT = a hőszigetelés két oldala közti hőmérsékletkülönbség (K)

d = a hőszigetelés vastagsága (m)

k = a hőszigetelés permeabilitása (áteresztőképessége) (m2)

Elhagyható a természetes konvekció miatti korrekció akkor, ha a módosított Rayleigh szám(Ram) nem lépi át az alábbi értékeket:

  • vízszintesen Ram= 2,5
  • felfelé, nyitott felső felület irányában Ram= 15
  • felfelé, szélvédett (nem légáteresztő) felső felületvédelemmel: Ram= 30

Vastagságot befolyásoló tényező, hogy milyen a hőátadás a felületen (hisz a hővezetés mellett a hőátadás is meghatározó körülmény).

Felületi hőátadási ellenállások (Rs) szabványos alapértékei:

Felületi ellenállásm2K/WA hőáram iránya
↑Alulról felfeléVízszintes (±30°)Felülről lefelé ↓
Rsi0,100,130,17
Rse0,040,040,04

Megjegyzések:

  • A felületi ellenállások megadott értékei csak levegővel érintkező felületekre igazak. Egyéb anyagokkal (pl. vízzel, talajjal) érintkező felületeken nem kell ellenállás értékkel számolni!
  • A táblázatban megadott értékeket ε=0,9 félgömbsugárzási együtthatóval, +20°C belsőhőmérséklettel, +10°C külső hőmérséklettel és v=4 m/s szélsebességgel határozták meg, amiből érzékelhető, hogy a befolyásoló tényezők úgy finomíthatóak, úgy közelítik meg legjobban a valós helyzetet, minél közelebb állunk adott az épület konkrét helyére, figyelemmel az anyagbeépítés módjára és a környezeti viszonyokra is!

A hőhidak hatása

Építészetileg és épületszerkezetileg talán legizgalmasabb körülmény a hőhidak helyzete. Elöljáróban nem árt ismételni a hőhidak jellegét, ami lehet anyagszerkezeti különbségből, vagy alaki kialakításból eredő.

Az, hogy különböző anyagok eltérő hőszigetelő/hővezetési képességűek, az természetes. Az alaki viszonyok már nem ilyen egyértelműek, pedig az is könnyen belátható, hogy ha egy teljesen homogén anyagú épület (melyben pl. a padló, fal, födém azonos anyagból készülne) különböző részeit vizsgálnánk, eltérő lenne télen a belső „melegedő” és ahhoz tartozó külső „hűlő” felület mérete (nyáron fordítva).

Hőhidak

Néhány alaki hőhíd

A hőhidak jellemzően kombináltak (alaki és szerkezeti együtt) és esetenként „többszörösen hátrányos helyzetbe” hozzák az épület érintett részét, például a téglafalban elhelyezkedő vasbeton nyílásáthidaló + vasbeton koszorú + attikafal felső épületsarokban, vagy téglafalak közt vasbeton födém + vasbeton konzolos erkélylemez épületsarkon + vasbeton sarokpillérrel, stb.

Hőhidak

Szerkezeti hőhídpéldák

A hőhidak nem csak energetikailag kedvezőtlenek, de az ilyen épületrészeknél magas a hőérzeti (hideg falak, padlók, födémek) illetve az állagvédelmi (párakicsapódási) kockázat is.

A hőhidakat elsődlegesen ún. előtét- vagy kiegészítő (bennmaradó) hőszigetelések beépítésével szokás mérsékelni. Az alábbi ábrákon néhány kockázatos és pár megfelelő kialakítás elvi vázlata látható (a hőszigetelést a hőhídveszélyes szerkezet szélétől minimum a falvastagsággak egyező szélességben túl kell vezetni):

Vasbeton sarokpillér, tégla vázkitöltő falakkal:

Hőhidak

Tégla falban vasbeton kiváltó/keresztgerenda:

Hőhidak

Téglafal kapcsolata vasbeton zárófödémmel eresznél:

Hőhidak

Téglafalban vasbeton födém és nyílásáthidaló:

Hőhidak

Vasbeton zárófödém, nyílásáthidaló, attikafal csatlakozás:

Hőhidak

A hőhidak általában vonalak mentén húzódnak (sarkok, csatlakozási élek, nyílások kerülete, stb.) A vonalmenti (lineáris) hőátbocsátási tényező (Ψ) (W/mK) azt fejezi ki, hogy egységnyi hőmérsékletkülönbség mellett mekkora hőáram alakul ki a hőhídon. A hőhidak többlet hőveszteségét számíthatjuk a vonalmenti hőátbocsátási tényező (Ψ) és a vonalhossz szorzataként, de egyszerűsített módszerrel a rétegtervi hőátbocsátási tényező megnövelésével, azaz eredő hőátbocsátási tényező számításával ahol a χ érték táblázatból vehető a hőhidasság mértékétől függően.

A χ korrekciós tényező értékei a szerkezet típusa és a határolás tagoltsága függvényében:

 Határoló szerkezetekA hőhidak hatását kifejező korrekciós tényező χ
Külső falak1)külső oldali, vagy szerkezeten belüli megszakítatlan hőszigetelésselgyengén hőhidas0,15
közepesen hőhidas0,20
erősen hőhidas0,30
egyéb külső falakgyengén hőhidas0,25
közepesen hőhidas0,30
erősen hőhidas0,40
Lapostetők2)gyengén hőhidas0,10
közepesen hőhidas0,15
erősen hőhidas0,20
Beépített tetőteret határoló szerkezetek3)gyengén hőhidas0,10
közepesen hőhidas0,15
erősen hőhidas0,20
Padlásfödémek4)0,10
Árkádfödémek4)0,10
Pincefödémek4)szerkezeten belüli hőszigeteléssel0,20
alsó oldali hőszigeteléssel0,10
Fűtött és fűtetlen terek közötti falak, fűtött pincetereket határoló, külső oldalon hőszigetelt falak0,05

1) Besorolás a pozitív falsarkok, a falazatokba beépített acél vagy vasbeton pillérek, a homlokzatsíkból kinyúló falak, a nyílászáró-kerületek, a csatlakozó födémek és belső falak,erkélyek, lodzsák, függőfolyosók hosszának fajlagos mennyisége alapján (a külső falak felületéhez viszonyítva).
2) Besorolás az attikafalak, a mellvédfalak, a fal-, felülvilágító- és felépítményszegélyek hosszának fajlagos mennyisége alapján a (tető felületéhez viszonyítva, a tetőfödém kerülete a külső falaknál figyelembe véve).
3) Besorolás a tetőélek és élszaruk, a felépítményszegélyek, a nyílászáró-kerületek hosszának,valamint a térd- és oromfalak és a tető csatlakozási hosszának fajlagos mennyisége alapján (a födém kerülete a külső falaknál figyelembe véve).
4) A födém kerülete a külső falaknál figyelembe véve.

Már majdnem összeállt a vastagság-meghatározás minden lényeges tényezője, de a sorozat utolsó cikke a gazdaságossági kérdéseket is figyelembe veszi.

77 / 100
Ravago Building Solutions Hungary Kft.
8184 Balatonfűzfő, Almádi út 4.
+36 88 59 69 79