Műemléképületek klimatizálása

Elfo klíma műemlékvédelem
Műemléképületek klimatizálásakor két, egymásnak látszólag ellentmondó kívánalomnak kell megfelelni: egyszerre kell biztosítani, hogy az épület megjelenése, történelmi arculata ne sérüljön, ugyanakkor a lakók, használók életminőségére is tekintettel kell lenni.

Műemlékvédelem

A régebbi korok épületei sokszor estek áldozatul a következő nemzedékek építkezéseinek, akik egyszerűen nem vették figyelembe, hogy a közelmúlt építészeti emlékei egykor jelentősek lehetnek. Olykor teljesen elbontottak, olykor jelentősen átépítettek valamit, aminek történeti értékét csak később állapították meg.
A kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékeit hordozza, ezért megóvása mindenkinek kötelessége.
A műemlékvédelmet törvények és jogszabályok írják elő, illetve szabályozzák. A
253/1997.(XII.20.) Kormányrendelet az országos településrendezési és építési követelményekről, azaz az OTÉK 2008.IX.12.-től a következőt írja elő:
92.§ (2) A homlokzaton – e rendelkezés hatálybalépését megelőzően használatba vett, meglévő építményeken – mesterséges szellőzéshez kivezetést létesíteni, továbbá helyiségszellőztető vagy klímatizáló berendezést elhelyezni az épület külső megjelenésével összhangban,takartan, illetve építészeti eszközökkel megoldva akkor lehet, ha a tervezett megoldás és a működés hatása
a) az épület állékonyságát nem veszélyezteti, a homlokzatot nem károsítja,
b) az épített környezet értékeinek védelmére vonatkozó (településkép, építészeti érték vagy műemlékvédelmi, továbbá táj- és környezetvédelmi) érdeket nem sért,
c) a kivezetés a környezetet bűz-, mérgező-, zaj-, rezgés-, vagy más káros hatással nem szennyezi, az építmény rendeltetése szerinti használatát nem zavarja, ártalmas mértékű páralecsapódást nem okoz.
108.§ (8) Jogszabállyal védett épületek homlokzatán bármilyen berendezés, felszerelési tárgy, tartozék (pl. klímaberendezés, mesterséges szellőztető, hőcserélő berendezés, távközlési telekommunikációs eszköz, égéstermék – kivezetés tartozéka) csak a védelmet elrendelő, illetőleg a védettség jellege szerinti hatóság hozzájárulása, illetve feltételei szerint valósítható meg a védelemmel összefüggő jogszabályok keretei között.

Életminőség

Ki ne vágyna arra, hogy egészségesebben éljen? Az egészséges életvitel nagymértékben függ a levegőtől, amelyet belélegzünk, hiszen a nap 24 órájában, folyamatosan veszünk levegőt. Életünk jelentős részét családi házunkban vagy lakásunkban töltjük. Nem mindegy, hogy itt milyen minőségű levegőt lélegzünk be. A mai modern technológiával épült, jól szigetelt házak már nem tudnak megfelelő mértékben szellőzni, ez pedig rossz  levegőhöz és penészedéshez vezet.

A hűtés szükségessége

A klímaváltozás megemelte az átlaghőmérsékletet, és a nyári csúcshőmérsékleteket. Ez – ha rövid időre, néhány napig, egy-két hétig is – ma már közel 40°C-os hőséget jelent, ami a következő 20-30 évben 45°C-ra is emelkedhet. Ez bizonyos épülettípusok  esetében – korábban épült tetőterek, könnyűszerkezetes épületek, panelházak, üveghomlokzatú középületek, stb. –  azt jelenti, hogy azok a nyári kánikulában hűtés nélkül lakhatatlanná válnak. A nyári melegben a friss levegő bejuttatásánál a levegőt hűteni, kezelni kell, melyre sok-sok megoldás létezik.
Viszont van olyan speciális helyzet, melynek megoldása eddig majdnem lehetetlennek tűnt a régi városrészekben, műemléképületek esetén.
Nos, a fentiek elolvasása után úgy gondolom, mindenkiben felmerül a jogos kérdés: “…hogyan tovább?”

Utólagos klímatizálás speciális megoldásokkal

Létezik olyan megoldás, mely egyszerre tudja biztosítani az egymásnak látszólag ellentmondó követelmények teljesülését: a műemlékek védelmét és a megfelelő életminőséget.
EElfo klíma műemlékvédelem
Az Elfo rejtett klímaberendezés az egyetlen megoldás olyan esetekben, ahol nem kivitelezhető vagy az egyre szigorodó jogszabályok miatt nem engedélyezett a kültéri egység felszerelése a homlokzaton. Ezt a speciális klímaberendezést a Tekno Point Klíma Kft forgalmazza.
Az Elfo-nál ennyi látható
EElfo klíma műemlékvédelem
Hol helyezhető el a rejtett klíma kültéri egysége?
Elfo_klima_3c

Letölthető Elfo katalógus

katalogus


TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KATTINTSON IDE!

 

Tekno Point Klíma Kft.

Információ kérése:

Műemléképületek klimatizálása

1211 Budapest, Esztergályos utca 6.