Szigetelés vagy kazáncsere? Lehet, hogy rosszul tesszük fel a kérdést?

Sokan hőszigetelik otthonukat, illetve kiegészítik, fokozzák épületük már meglévő hőszigeteléseit, mivel ettől kiadásaik csökkenését várják. A valóság azonban nem minden esetben igazolja vissza várakozásaikat. Az e sorok alapjául szolgáló teszt is azt mutatta, a szigetelésnek és a fűtéstechnikának összhangban kell lennie egymással.

A legjobb eredmények érdekében a szigeteléshez megfelelő teljesítményű kazánrendszert is ki kell alakítani. Mivel a korábban, kedvezőtlenebb szigetelési képesség mellett alkalmazott nagyobb teljesítményű kazán túlfűtést eredményezne, ezért annak leváltása is indokolt. Leváltását követően az új fűtőrendszer beszabályozásáról sem feledkezhetünk el!

A „Nálam szigetelnek” elnevezésű program keretében, melyet a Knauf Insulation kezdett el és épített fel, majd a Weishaupt Hőtechnikai Kft. folytatott, figyelemmel követték egy hajdúnánási családi ház utólagos hőszigetelés előtt és után mért gázfogyasztását. A kísérlet során kiemelt momentumként jelent meg a hagyományos gázkészülék cseréje kondenzációs kazánra. 

A tesztből kiderült, hogy csak a kazán, vagy csak a szigetelés hatékonyabbá tétele egyenlőtlenné teszi az épület energetikáját, energiafelhasználását.

Szigetelés vagy kazáncsere

A vizsgálat első pontjában arra keresték a választ, hogy a hőszigetelés javítása, amely a hőveszteség csökkenését eredményezi, milyen hatással van a meglévő fűtőkészülék üzemvitelére. Ehhez egy olyan rendszert használtak fel, amely a teszt alatt monitorozta a külső és belső hőmérsékletet és a felhasznált energiát, hőmennyiségmérő alkalmazásával.

A felújítás előtt

A 120 m2 alapterületű épület hőigénye megközelítőleg 15 kW volt, amelyet egy 18 kW-os, 27 éves gázkazán szolgált ki. A hőszigetelést megelőző teljes év (2013) gázfogyasztása 857 m3 volt.

A hőszigetelés javítására bekövetkező hatások

Közel 40%-kal kevesebb felhasznált energia! De ez a 40% megtakarítás nem a kazán effektív (elhasznált földgáz mennyiségében jelentkező) megtakarítása volt, hanem az épület hőszigetelési képességére utaló jellemző.

A lecsökkent hőigény következménye a hagyományos, 2 pontos készülék esetében a következő lett: több szakaszos üzem, kedvezőtlenebb éves hatásfok és gázfogyasztás, gazdaságtalanabb üzemelés.

A gázfogyasztás mértékének változása:

  • 2013 teljes évében a hőszigetelés előtt: 857 m3.
  • 2014-ben a hőszigetelés első évében 952 m3, ez 11% növekedés az előző évhez képest!
  • 2015-ben a számlák alapján a gázfogyasztás 960 m3.

Az olvasott számok után jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet ez, amikor javítottunk az épület hőszigetelésén?! A válasz a hagyományos, gravitációs elvű kazán működésében keresendő, mely nem képes követni az épület hőveszteségének mérséklésére tett lépéseinket! A felhasznált gázmennyiséget gazdaságtalan módon használja fel, pazarol.

Szigetelés vagy kazáncsere

A probléma orvoslása érdekében építették be a 15 kW teljesítményű Weishaupt kondenzációs kazánt, amelyet 9 kW maximális teljesítményre visszaszabályoztak. A moduláció alsó tartománya 4,3 kW, amelynek köszönhetően az alacsonyabb hőigényű átmeneti időszakok részterhelése is energiahatékonyan áthidalható.

A fűtésrendszer cseréjére 2015 tavaszán került sor, az utólagos hőszigetelés mérési eredményeit követően. A hagyományos, 2 pont szabályozású (névleges teljesítményen üzemel, vagy kikapcsolt állapotban van) fűtőkészüléket kicserélték a Weishaupt WTC 15 – A – H – PEA kondenzációs kazánjára, amelyet a régi fűtési rendszer miatt hőcserélő leválasztással építettek be (ez fontos a nyomásviszonyok és garanciális fűtővízminőség tartása érdekében is). 

A beépítést követően, 2015. október 1-én el is indulhatott a mérési sorozat.

Szigetelés vagy kazáncsere

(további éves gázfogyasztások: 2016: 829; 2017: 803; 2018: 848; 2019:742 m3)

A kondenzációs gázkazán beépítésének következményeiről néhány gondolat: a komoly hőszigetelés, a kiváló minőségű kondenzációs kazán és a pontos helyspecifikus beszabályozás együttes eredményének könyvelhetjük el a tüzelőanyag (földgáz) felhasználásának látványos csökkenését. Ez számokban kifejezve a következő: az előző időszakhoz képest egyharmad (!) üzemórával beérte a fűtőkészülék. Ebből mérsékeltebb földgázfelhasználás, kisebb mértékű elhasználódás, az üzemi költségek csökkenése adódik. Mindez bolygónk és pénztárcánk egészségét is szolgálja, és egybevág Magyarország hosszútávú energiamegtakarítási tervével is!

Amikor tehát meglévő hőszigetelés javítására vagy kondenzációs kazán beépítésére adjuk fejünket, érdemes szakemberek véleményét kikérni, hiszen célunk az optimális működés, amelynek eredményeként az éves fűtésszámlánk kisebb lesz, ezáltal pénztárcánk is vaskosabb maradhat és nem utolsó sorban a kevesebb tüzelőanyag felhasználásával, mérsékelhetjük károsanyag kibocsátásunkat is. Tehát nem VAGY, hanem ÉS!

72 / 100
Weishaupt Hőtechnikai Kft.

Információ kérése:

Szigetelés vagy kazáncsere? Lehet, hogy rosszul tesszük fel a kérdést?

2051 Biatorbágy, Budai u. 6.
+36-23-530-880