Nem csak a laikusok számára nagy kérdés, milyen minőségű és vastagságú legyen a beépített tetőtér hőszigetelése. Amikor az ország építészkonferenciáit járjuk, lehet, hogy meglepő, de azt látjuk, hogy az építőipari szakemberek között is parázs vitát okoz időnként ez a téma.
Vajon hány cm vastagságban érdemes szigetelni egy ferde tetőt ahhoz, hogy kitűnő teljesítményt érjünk el, de azért felesleges túlzásokba se essünk?
Erre a kérdésre a legegyszerűbb volna csípőből rávágni például, hogy 25 cm… ám egy ilyen válasz mögött nem lenne szakmai tartalom…
Vonatkoztassunk el egy percre a beépített tetőterektől, és gondoljunk bármilyen hűlő épülethatároló szerkezetre! A témát közelebbről megvizsgálva gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy Magyarországon nagyon könnyen dobálóznak még szakmán belül is a cm-ek bemondásával. Pedig mindenki tudja, hogy ez szakmai szempontból nem határozható meg ilyen leegyszerűsített formában.
Beépített tetőterek rétegrendi kialakítása a gyakorlatban nagyon sokféle lehet – például szarufa között és alatt elhelyezett hőszigetelésű, szarufa közötti és feletti hőszigetelésű vagy éppen szarufa feletti hőszigetelésű (vasbeton monolit koporsófödém tartószerkezettel vagy belülről látszó szarufás megjelenésben).
Hazánkban a legtöbb esetben a szarufa közötti és alatti szigetelést tervezik és építik be, ezért ezt a szerkezeti kialakítást vesszük most közelebbről nagyító alá.
Egy ilyen kialakítású tetőben a tartószerkezeti feladatot a vonalas tartószerkezeti elemek, azaz a szarufák látják el. Köztudott, hogy ezek a szarufák vonalmenti hőhidat képeznek a belső és a külső tér közt, magyarul többlet hőveszteséget generálnak a nem hőhidas területek (a szarufák közti terület) hőveszteségéhez képest. Az is tény, hogy a szarufa alatti második réteg hőszigetelés elhelyezéséhez szükséges vízszintes fa vagy fém vázszerkezetnek is van vonalmenti többlet hővesztesége, hiába van felette – kifelé a szarufaközökben – hőszigetelés. Az sem mindegy, hogy a szarufa alatti vízszintes vázszerkezetet a szarufák alsó-belső síkjára pontonként ráültetjük, vagy pedig fém lengőkengyel használatával lógatjuk be a belső térbe.
Ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk határozni egy beépített tetőtéri külső térelhatároló szerkezet pontos U-értékét (hőátbocsátási tényezőjét), ismerni kell és minimum befolyásoló tényezőként figyelembe venni még a következő paramétereket is:
- a szarufák szélessége, magassága, közeinek mérete,
- a belső vízszintes vázszerkezet anyaga (fa vagy fém: fa esetében a keresztmetszet, szélesség és magasság,tengelytávolságok)
- a szarufa alsó síkjára lrögzítés módja (befüggesztve vagy pontonként direkt módon felerősítve)
- beépítendő hőszigetelés deklarált lambdája
- a külső tetőfedés alatti tetőfólia páraáteresztő-e (ha nem, úgy a szigetelés és a tetőfólia közt egy min. 5 cm-es légrést kell beiktatni)
És arról még nem is beszéltünk, hogy az is alapvető szempont, milyen követelményértéknek szeretnénk megfeleltetni majd a kész szerkezetet/épületet.
Az energetikai rendeletekben 2006-óta a „fűtött tetőteret határoló szerkezetekre” 0,25 W/m2K-es érték volt követelményként megadva. Ez elég sokáig volt érvényben, de a szigorításokat követően, a jelenleg is érvényes maximum érték már 0,17 W/m2K!
Fontos megemlíteni: már a 2006-os rendeletben is szerepelt, hogy ezt az értéket úgy kell kiszámítani, hogy ha a szerkezetben van bármilyen hőhídhatást okozó szerkezeti elem (pl.: vonalas tartószerkezetek, pontszerű rögzítések, stb…), akkor annak a hatását figyelembe kell venni!.
Igazság szerint, ha ezeket a többlet hőveszteségeket már 2006-ban mindig megfelelő módon számoltuk volna ki, úgy gyakorlatilag már jó 12 éve nagy vastagságú és jó (alacsony) deklarált lambdájú termékeket kellene látnunk hőszigetelésként a magastetőkben!
Védelmükre szólva, a tervezők, akik a hőtechnikai-energetikai számításokat készítik, nincsenek egyszerű helyzetben, mert a gyakorlatban egy ilyen konkrét tetőtéri szerkezet vonalmenti hőhídveszteségeinek korrekt meghatározására 2-3D-s szimulációra lenne szükség. Ez a lehetőség pedig nyilvánvalóan nem áll minden számítást végző személy rendelkezésére.
Voltak és vannak is az energetikai rendeletekben úgynevezett egyszerűsítések, amelyek segítségével valamilyen szinten ezeknek a hőhidaknak a többlet hőveszteségét figyelembe lehet venni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek mind jelentősen alábecsülik a valós hőveszteséget.
Divatos, gyors és remek számítógéppel kalkulálni, de létezik azért pár „mezítlábas” módszer, amely segítségével akár papíron számolva is nagyon pontosan tudjuk a vonalmenti hőhidak hatását figyelembe venni. A legelterjedtebb 4 féle U-érték számítások összevetésével szemléltethető, hogy milyen különbségeket mutat a végeredményben egyes tényezők félresöprése, hiszen mind a 4 féle metódussal más U-érték fog adódni ugyanarra a szerkezetre.
1. 
Ez a mindenki által jól ismert úgymond „alapképlet”: ha csak ezt alkalmazzuk, úgy nem veszünk figyelembe semmilyen hőhídhatást okozó szerkezeti elemet. Gyakorlatilag ilyenkor azt feltételezzük, hogy maga a hőszigetelés lát el tartószerkezeti feladatokat is. (Ur – hőhídhatás nélküli U-érték)
2.
Ennél a számításnál a szarufa közti és alatti rétegekre egy eredő lambdát számolunk, magyarul a faanyag és a hőszigetelő anyag lambdáját egymáshoz súlyozzuk felületarányosan. Majd ennek a felhasználásával számolunk U-értéket az 1.-es pontban leírt képlet segítségével.
3. Uk = Ur • (1+χ) W/m2K
Ennél a képletnél gyakorlatilag az 1.-es pontnál lévő eredményt (ami nem hőhidas szerkezet U-értéke) „lerontjuk” egy táblázat alapján, ahol a fm/m2 adatok alapján ki tudjuk választani, hogy a szerkezet gyengén-közepesen-erősen hőhidas-e (hány méter hőhíd esik egy m2 felületre). (Uk – korrigált érték a hőhidak fm-e alapján)
4. Uv = Ur + Ψszarufa • l1/A1 + Ψ belső lécváz • l2/A2 (W/m2K)
Ez adja a legpontosabb U-értéket a szerkezetre nézve, viszont itt a szarufának és a belső vázszerkezetnek a vonalmenti többlet hőveszteségét meg kell határoznunk 2-3D-s numerikus szimulációval. (Uv – valós U-érték)
Napjainkban egy hazai beépítésnél, amikor általában (a szokásjog következtében) 20 cm összvastagságú szigetelésben gondolkodunk (15 cm szarufa és 5 cm alatta), és a hőszigetelés deklarált lambdája pl. 0,039 W/mK, úgy az első (0,18 W/m2K) és a negyedik (0,277 W/m2K) számítási mód között 54% U-értékbeli különbség tapasztalható, ami jelentős, nagyságrendbeli különbségnek számít!
(Megjegyzendő, hogy ezen a 20 cm-es vastagságon már rég túl kellett volna lépnünk ahhoz, hogy mind a régi, mind az új követelményértéket a hőhídhatások figyelembe vétele mellett tudjuk teljesíteni.)
Mi a tanulság? Csak a cm-eket dobálva nem jutunk előrébb. A szigetelési vastagság és a deklarált lambda kézen fogva járnak együtt, csak így szabad róluk beszélni. Minden energetikai számítás alapja, hogy a hűlő épülethatároló szerkezetek hőveszteségét a lehető legpontosabban vegyük figyelembe, hiszen ezek alapján készül majd még a fűtőberendezések és a hőleadók méretezése is.
És mivel járulnak hozzá a tervezők erőfeszítéseihez a gyártók? Korszerű, profi, magas minőségű szigetelőanyagokkal.
Varga Tamás
alkalmazástechnológus
URSA Salgótarján Zrt.
