A Pohlen-Dach Hungária Bt. kapta idén a Kovács Zoltán emlékdíjat

2022.12.06.

Kilencedik alkalommal adta át az Austrotherm Kft. az első alkalmazástechnikusának emlékére kiírt díjat, amit az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja rendezvényén adtak át.

A 18 éves hagyománnyal rendelkező, megkerülhetetlen szakmai eseményen idén 76 épületet, 59 tervet és 29 épített környezeti munkát neveztek a tervezők. A legjobb épület díját idén a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből és a szakma kiemelt szakértőiből álló zsűri a Váncza Műveknek ítélte oda a derekegyházi Szentháromság-templomért, amely 777 év után nyújt újra önálló imahelyet a településnek.

A tervek közül a zsűri Rátgéber Lászlónak a palkonyai pincesor revitalizációját célzó tervéért ítélte oda a legjobbnak járó elismerést (konzulens: Kronavetter Péter). 

Az est folyamán az Austrotherm Kft. is átadta díjait, így az Energiahatékonysági Különdíjat a Paulinyi and Partners csapata nyerte a „Fenttartható pláza” (Etele Pláza) tervezéséért, míg a Kovács Zoltán-emlékdíjat a Pohlen Dach Hungária Bt.-nek ítélték oda balatonfüredi Forrás Sportpark tetőszigetelési munkájáért.

A Kovács Zoltán emlékdíjat 2022-ben a Pochlen-Dach Hungária nyerte
A Kovács Zoltán emlékdíjat 2022-ben a Pochlen-Dach Hungária nyerte
Az Austrotherm Energiahatékonysági díját 2022-ben a Paulinyi and Partners nyerte az Etele Plazért
Az Austrotherm Energiahatékonysági díját 2022-ben a Paulinyi and Partners nyerte az Etele Plazért
71 / 100
Austrotherm Kft.
9028 Győr, Fehérvári u. 75.
+36 96 515 114