Az arany ház

alaprajz - építészeti magazin

A hollandiai Arnheim közelében fekvő kisváros, Elst egyik félreeső utcájában épülő reprezentatív, saját igényeikre szabott családi ház tervezésével bízta meg egy család Kees Marcelis építészt. Az eredmény nemcsak a megbízókat, hanem a település lakóit is lenyűgözte, akik az elkészült épületet szavannabézs színű PREFA alumínium burkolata miatt, mely megfelelő megvilágításban aranyszínűen csillámlik, úgy nevezik: „Het Gouden Huis“.

Jól bevált elvek

A mintegy 300 m² méretű épület egy elnyúló lapostetős részből, valamint egy nyeregtetős kialakítású főépületből áll, melynek formavilágát az 1970-es évek klasszikus családi házai inspirálták. Mint oly sokszor, Kees Marcelis most is belülről kezdte a tervezési folyamatot, ami azt eredményezte, hogy a kilátást a házat körülvevő tájra irányította, miközben az utca felé lezárta azt. Ezért az épület utcai homlokzata zárt, míg az udvari, illetve a csatlakozó kukoricatáblára néző homlokzat nyitott lett. Egy másik, visszatérő elem terveiben a szabad alaprajzi elrendezés, melyben a funkcionális terek, mint gardrób, fürdőszoba, vagy a WC dobozszerűen kerülnek elhelyezésre.

Alumíniummal nemesítve

Kees Marcelis koncepcióját egymásba fonódó külső és belső terek teszik teljessé, és a visszafogott anyagválasztás, ami nyugalmat sugároz. Ő és csapata a Falzonal és a Prefalz termékek alkalmazása mellett döntött, hogy az épület burkolata könnyű, egyben tartós lehessen. Látványelemként az alumíniumból a tetőn és a homlokzaton futó finom lizénákat alakítottak ki, melyek a kompakt épületformát és az alapanyag magas minőségét is kihangsúlyozzák. Ritmikusságot adnak a homlokzatnak, és bemutatják a tervező vonzalmát a hosszú, egyenes vonalak által létrehozott egyedülálló megjelenésnek, mellyel gyakran találkozhatunk munkáiban: Szemünk követi ezeket a vonalakat, és megtalálja nagyvonalúságukat.

Korcolt könnyedség

„Lenyűgöző a korcok eltérő, háromdimenziós megjelenése“ – mondja a kivitelező Johan Duinkerke az elkészült épületről. Világosan emlékszik arra a szigorú előírásra, hogy a korcokat hét centiméter magasra kellett hajtania az oromfalakon, amihez egyedi célszerszámot gyártott. A PREFA által a kifejezetten ilyen célokra kifejlesztett Falzonal lemezt használta, és nem győz áradozni az ötvözetről, a bevonat minőségéről, és az anyag könnyű súlyáról.

Alapanyag
• Falzonal és Prefalz, szavannabézs és P.10 antracit