Etelka sori Sportuszoda – Szeged

alaprajz - építészeti magazin

ELŐZMÉNYEK
Szegeden, az Etelka sori sportcentrum területén egy FINA előírásoknak is megfelelő fedett sportuszoda tervezésére írtak ki pályázatot, melynek célja a megadott tervezési programnak megfelelő legszínvonalasabb, megvalósításra legalkalmasabb tervjavaslat megtalálása volt. A 2016 nyarán kiírt nyílt országos tervpályázaton a TSPC Mérnökiroda Kft. és a DPi-Design Kft. nyerte el az első díjat, és megbízást kapott Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatától a kiviteli tervek elkészítésére.


A tervezési program magában foglalta a következő főbb funkciókat: egy 50 m-es 10 pályás versenymedencét, egy 25 m-es 6 pályás bemelegítő medencét, egy 20 m-es tanmedencét, egy akár 30 fő befogadására alkalmas melegvizes, kültéri-beltéri lazító ülőmedencét, ezekhez kapcsolódóan egy 1200 férőhelyes lelátót, egy körülbelül 700 fős öltözői igénynek megfelelő kiszolgáló részt, és egy külön wellness részleget is.


HELYSZÍN
Az új Sportuszoda helyszínének kiválasztásakor az önkormányzat fontosnak tartotta, hogy a komplexum a szegedi oldalon épüljön fel, mivel a jelenlegi létesítmények az újszegedi oldalon találhatók. Emellett igény volt, hogy a helyszín gépkocsival, közösségi közlekedéssel és akár kerékpárral is könnyen megközelíthető legyen.
A Sportuszoda Szegeden az Etelka sori sportcentrum északnyugati sarkában, az egykori atlétikai dobópálya területén került elhelyezésre. A sportcentrumban jelenleg sportcsarnok, edzőterem, egy műfüves és egy füves futballpálya található.


KÜLSŐ
Az épület alaprajza a telek szabályozási vonalaihoz igazodva trapéz alakú, az elterülő földszintes tömeg fölé a versenymedence és a lelátó miatt nagyfesztávú szerkezetet igénylő tér dinamikusan formált tömege emelkedik ki. A földszint feletti tető parkosított zöldtető, a nyári fürdőzőknek pihenőhelyet biztosít, egyúttal a nézőtéri menekítést, esetenként beengedést, a hosszabb rendezvények alatt a kikapcsolódást is szolgálja. A földszinti tömb utcafronti és hátsókerti falai ferdén emelkednek ki a terepszintből. A felső dinamikus tömb az Etelka sor irányából emelkedő, alacsony hajlású tetővel, körben üvegfallal csatlakozik a földszinti tömeghez.
Az épület elsődleges megközelítése az Etelka sor felől történik, itt található a lakossági gépjármű parkoló, a buszparkoló és a kerékpárokat is itt lehet majd elhelyezni. Nagyobb rendezvényeknél a Tápai utca folytatásában, a lőtér helyén tervezett nagy parkoló is használható, ahonnan közvetlenül is lehetséges a belépés az uszoda területére. Az üzemeltetés, a VIP, valamint a TV közvetítő kocsik részére az Erdő utca folytatásában az uszoda déli oldalán kialakított szervizút szolgál.
A tervezett épület homlokzata visszafogott, tömör és üvegezett felületek váltakozásából alakul ki. A nyugati utcafronti és a keleti hátsókerti homlokzati fal ferde síkú, melyhez a versenymedence tömbje is ferde falas kialakítással igazodik. A ferde tömeget oldalról üvegfalak határolják, így biztosítva az uszodatér megfelelő természetes megvilágítását, melyet az alacsony hajlású tetőn lévő felülvilágítók egészítenek ki. A felső tömb körül zöldtetők, menekülő utak és napozó teraszok kaptak helyet, melyeket a terepszintről közvetlenül kültéri lépcsőkkel lehet elérni.
A földszintes épülettömeg homlokzatát szerelt nagyelemes fémburkolattal láttuk el, míg a kiemelkedő épületrészen üvegezett függönyfalas és korcolt fémlemez burkolat a domináns. A versenymedence feletti nagyfesztávú tetőn napelem és felülvilágító rendszer készül.


BELSŐ
Az épület két használati és két kiszolgáló szintből áll: a rendelkezésre álló teljes területet felhasználva a speciális funkcióknak megfelelően gépészeti pinceszintből, az úszó közönséget és a sportolókat szintkülönbség nélkül kiszolgáló földszinti használati szintből, a lelátókat kiszolgáló emeleti szintből és a tetőbe süllyesztett gépészeti szintből.
A fő szempontunk volt egyrészt a minél kényelmesebb és kellemesebb felhasználói élmény biztosítása, másrészt a lehető legegyszerűbb és legtisztább használati rendszernek megfelelő elrendezés kialakítása. Az épület magja az elosztótérként működő előcsarnok, innen beléptetés nélkül elérhetőek az úszóiskoláknak, szaküzleteknek bérbe adható helyiségek, a tanulószoba és a büfé rész is. A kialakítás lehetőséget teremt arra, hogy a szülők jegyváltás és átöltözés nélkül is közvetlenül követhessék kisgyermekeik úszásoktatását.
Az előcsarnokba belépve azonnal láthatóvá válik a versenymedence tere. Amennyiben nézőként érkezünk, akkor a nézőtérre felvezető lépcsőkön haladva folyamatosan a versenyuszoda terében érezhetjük magunkat, felérve pedig feltárul egyrészt az uszodatér, másrészt a tetőkert látványa. Úszó vendégként a recepción­ jegyet váltva az épület északi oldalán kabinos rendszerű vendég öltözőn át jutunk a három medencét tartalmazó északi medencetérbe.
Ez a tér körben üvegezett felületekkel kapcsolódik a parkosított környezethez, a kertbe kilépve lehetőség van pihenésre a szabadban és a tetőkertbe való feljutásra is.
Az iskolás-óvodás, illetve az egyes sportolói csoportoknak külön öltöző rész készül, amelynek forgalma nem keveredik a nagyközönséggel. Sportolóként az épület déli oldalán elhelyezkedő öltözősorból közvetlenül a versenymedence terébe jutunk. A sportolói öltözők kétféle kialakítással rendelkeznek: centrális-klubszerű, illetve elnyújtott kialakítású öltözőtérrel. A sportolói oldalon helyezkedik el az erőnléti edzőterem és az orvosi blokk is, doppingellenőrzésekre is alkalmas infrastruktúrával.
A medencetér elhelyezése biztosítja a versenymedence szeparáltságát, ugyanakkor átjárókkal kapcsolatot biztosít a bemelegítő, oktató és pihenő medencét tartalmazó oldal felé. A wellness zóna, az úszómesteri helyiség, az úszóversenyek infrastruktúrája és a sportszerek tárolói a két medencetér-fél között, a lelátótér alatt helyezkednek el. Az épület üzemeltetése és a VIP bejárat a déli oldalon kapott helyet, ahol VIP vendégek egy, a medencetérhez kapcsolódó előtéren keresztül saját lépcsővel juthatnak fel a nézőtér elkülönített részére. Az épület lakossági használatú része, valamint a lelátó elérése akadálymentesített, a sportolói oldalon is lehetséges az akadálymentes használat.
Az épületet kiszolgáló vízgépészet, az épületgépészet és az infrastrukturális hálózatokhoz csatlakozó helyiségek egy része a pinceszinten található, például itt történik a versenymedence leereszthető köteleinek tárolása is. A tetőbe süllyesztve az uszodatéri légtechnika és a kazánház kapott helyet.


BIM
A Szegedi Sportuszoda funkciójából és tömegformálásából adódóan a kiviteli tervezés rendkívüli odafigyelést igényelt a résztvevő szakágaktól, különös tekintettel a ferde falazatokra és az uszodákban szokásos gépészeti és villamossági rendszerekre. A TSPC Mérnökiroda úgy döntött, hogy a legfontosabb szakágaktól – építészet, gépészet, tartószerkezet, épületvillamosság, belsőépítészet – LOD350 részletezettségű modell előállítása nélkülözhetetlen a precíz munka elvégzéséhez, a pontos anyagmennyiségek kimutatásához. A BIM modell segítséget nyújthat a kivitelezői munkában és a jövőbeli üzemeltetésben is.
A tervezés előrehaladtával nagy segítséget jelentett a 3D-s modell az épület megrendelő felé történő bemutatásában és az igények pontosításában is, így a kooperációkon felmerülő bonyolult formákat mindenki számára egyértelmű térbeli megjelenítéssel lehetett szemléltetni.


VÉGSZÓ
A Sportuszoda alapkövét 2018. augusztus 22-én helyezték el, mellyel elkezdődött a kivitelezés. Reményeink szerint az építés folyamata és maga az elkészült épület is igazolni fogja, hogy ténylegesen könnyebbséget és előrelépést jelent az ilyen mértékben részletes és a különböző tervezők munkáját szorosan összehangoló tervezési folyamat eredményeként létrejövő terv. Ha az épület a terveink szerint valósul meg, a szegediek évtizedes álmát is felülmúló komplexum jöhet létre.

Generáltervező: Kádár Mihály, Huszár Attila (TSPC Mérnökiroda Kft. ) Megbízó: Szeged Megyei Jogú Város ÖnkormányzataSZAKÁGAK Építészet: Kiviteli terv: TSPC Mérnökiroda Kft. Felelős építész tervező: Kádár Mihály, Huszár Attila Építész munkatársak: Ábrahám Krisztina, Bán Márton, Bélafi Károly, Csapó Máté, Izrael Anna, Nagy Gábor, Novák Eliza, Szalai Dóra Engedélyezési terv: DPi Design Kft. Felelős építész tervező: Pintér Tamás, Dombi Miklós Építész munkatársak: Hajdu Barna, Oláh Gergely, Petrás Marianna, Tarjányi Vivien Épületszerkezet: Kovács Dóra Judit, Vörös Eszter Veronika (TSPC Mérnökiroda Kft.) Belsőépítészet: Pintér Tamás,Tarjányi Vivien, Oláh Gergely, Hajdú Barna, ifj. Fazekas Mihály, Petrás Marianna (DPi Design Kft.) Épületgépészet: Vörös Tamás, Baji-Gál Ferenc, Berkics Mariann, Csorba Zoltán, Garamvári Andrea (Perfect-Plan Kft.) BIM: Huszár Attila, Izrael Anna (TSPC Mérnökiroda Kft.) Épületvillamosság és napelem: Vrabély Imre (Vrabély Mérnöki Iroda Kft.) Tartószerkezet: László Viktor (Konstruaterv Kft.) Sporttechnológia: TSPC Mérnökiroda Kft. Tájépítészet: Hencz Helga, Nusser Gabriella (Kertművek Kft.) Tűzvédelem: Kováts Róbert (Szikraeső ’77 Kft.) Uszodagépészet: Lencsés Gábor (Vízreform Kft.) Út-és forgalomtechnika: Csapó László (Csapó és fia Kft.) Akadálymentesítés: dr. Kissné Springer Mercedes (DOMI-DÓR Kft.) Akusztika: Csott Róbert (’95 APSZIS Bt.) Elektromos közmű: Somogyi János (Hírvill-GM. Kft.) Felsővezeték: Füle Antal (ZHB Kft.) Felvonó: Déri László (OTIS Felvonó Kft.) Gáz közmű: Tóbiás Zoltán (Korrekt Épületenergetika Kft.) Konyhatechnológia: Straub Ágnes (Szigmavill Bt.) Közvilágítás: Somogyi Richárd (Jakab és Soma Bt.) Külső vízi közmű: Kaposi Zoltán e.v. Kúttervezés: Olasz József (Geomátrix Kft.) Talajmechanika: Hopka János (Majorterv Bt.) Távközlés: Gál András József e.v. Trafó: Belusz László (Mizselektro Mérnöki Szolgáltató Kft.)
GYÁRTÓI REFERENCIA

No results found.