Egy olyan kötött, hétköznapi funkciójú épületnél, mint egy buszpályaudvar, az építész maradhatott volna pragmatikus is, és tervezhetett volna egy egyszerű tranzitállomást. De a SANGRAD + AVP architects másfajta építészeti mindennapokban hisz. A Slavonski Brodban található, jól átgondolt megjelenésű buszmegállójuk nemzetközi figyelmet eredményezett az iroda számára.
A Vedran Pedišić építésszel folytatott beszélgetésből többet tudhatunk meg egy olyan építészetről, mely különleges alumínium tetőjével nem is olyan könnyen illeszkedett be egy buszpályaudvarról alkotott hagyományos képbe.
Egy üres telek életre kel
A Száva partján fekvő település a bosnyák – horvát határ közvetlen közelében található, és fontos nemzetközi csomópontnak számít, ahonnan a szomszédos Magyarország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina könnyen elérhető. A kajak-kenu Klub és egy hotel mellett Vedran és kollégái itt valósították meg Horvátország egyik legforgalmasabb buszpályaudvarát. Az épületet a hosszanti irányban elnyúló, enyhén felfele hajló PREFAZ teteje teszi egyedivé.
Az épület formájáról Vedran Pedišić a következőt monda: „Ha meg akarjuk érteni a formáját, közelebbről meg kell néznünk, hova épült. Egy központi elhelyezkedésű, de bonyolult telekre kellett építenünk, a városi pályaudvar és az autópálya közvetlen közelében. Mivel különböző okokból kifolyólag a már meglévő, erősen omladozó régi épületet nem újíthattuk fel, így egy a teleknek az úttal határos, nagyon keskeny részére kellett terveznünk, ahol csupán néhány fa állt. Alapvetően ennek köszönhető az elnyújtott forma.”
Könnyű súly, erős megjelenés
Az utca irányában zárt, a buszparkolók oldalán nyitott a mintegy 23 méter hosszú épület, mely a telekhatáron áll. Azonnal szembeötlik, hogy az építészek kevés, de minőségi anyagot választottak: szürkésfehér betonlábazat, üveg és rozsdaszínű acél betétekkel váltakozó homlokzat és prefafehér alumíniumtető.
Méretei ellenére lebegő könnyedséget fedezhetünk fel rajta – ami azért is figyelemreméltó, mert az épület statikai és szeizmikus okokból 15 m mély cölöpalapokon áll. Méretének köszönhetően a tető túllóg a három, egyenként 4,3 m széles kubusukból álló pavilonon, melyek a kiszolgálóhelyiségeket rejtik: jegypénztár, egy kávézó és egy trafik biztosítják az utazóközönségnek a legszükségesebbet.
Az épület különleges, egyedi tetőjéhez a tervezők PREFA terméket választottak. Vedran Pedišić ezt a következőképp indokolta: „Építészként tulajdonképpen mindig olyan tartós anyaggal kellene dolgoznunk, mint az alumínium. Hiszen a megbízó és a felhasználó akkor a legboldogabb, ha az épülettel később sincsenek problémái. Ebben az esetben nemcsak az épület határozta meg, hogy a tetőfedés anyaga könnyű legyen, nekünk is ez volt a kifejezett esztétikai igényünk. A könnyűfémmel a tetőt maximálisan az elképzeléseink szerint tudtuk alakítani. Madárperspektívából a tető majdnem úgy néz ki, mint egy ötödik homlokzat. Számunkra a tető mindig ilyen nagy jelentőségű volt.”
A természet az építészetben
A buszpályaudvar Vedran elmondása szerint több szempontból is kommunikál a természettel: egyrészt az út túloldalán lévő parkra kilátás nyílik a kubusok függőleges bevágásain keresztül, másrészt a fákkal, melyek már az építkezés megkezdése előtt a telken álltak. Az építészek sokáig gondolkoztak azon, hogyan tudnák a lehető legjobban belefoglalni a fákat az építészeti koncepcióba. Hosszas tanakodás után úgy döntottek, a tetőbe több, különböző méretű nyílást vágnak, melyeken keresztül a fák tovább nőhetnek. „Ez valamennyire megnehezítette a kivitelezést, számunkra azonban fontos volt.”
Egy buszmegálló, ahol szívesen elidőzünk
Vedran Pedišić építész a jövőbe tekint, és egy hotelt lát, melynek átriumos kertje botanikus kert, egy óvodát, hét különleges épületet az Adriai tenger partján és egy nagy ipari projektet. Mind olyan projekt, melyen nyolcfős csapatával már most dolgozik. Amennyiben ideje engedi, ezeket az épületeket is felkeresi megépülésük után. „Ez a munkánk része” – mondja Vedran. Mikor kollégáival a buszpályaudvarra látogattak, meglepődve tapasztalták, hogy az utazók elücsörögtek a padokon, zenét hallgattak, beszélgettek. Szinte olyan volt a légkör, mint egy parkban. „Ez bizonyította számunkra, hogy olyan teret alkottunk, melyben szívesen elidőznek az emberek.” Úgy tűnik, elérte a célját az építészetük.
