Kevés nagyobb közérdeklődésre számot tartó – és ezáltal nagyobb publicitást kapó – épületről lehetne írni idén, mint a nemrég megnyílt Hotel Clarkról. Most, a megnyitás körüli hangos hírverés után egy rövid interjúban Keszthelyi Kristóffal, a projekt generáltervezőjével beszélgettünk.
Előzmény: Az interjún részt vett volna Anthony Gall is, de halaszthatatlan ügye elszólította. Már – ha lehet így mondani – túl van a dolgon, a következő nagyobb munka előkészítésén dolgozik (Velodrom.)
Alaprajz: Közel tíz év munkája után idén elkészült a Nagy Lánchídi Foghíjbeépítés. Ami rögtön vélemények és ellenvélemények kereszttüzébe került. Volt már valami, ami ennyire hosszú ideig tartott a praxisában?
Keszthelyi Kristóf: Ha jól belegondolok, nem. Hosszú vajúdás volt.
A.: Ez a maratoni átfutás is az oka lehetett a felfokozott érdeklődésnek?
KK.: Nem hiszem. Inkább a tény, hogy itt egy olyan frekventált területről volt szó, amiről mindenkinek volt valami elképzelése. Maga az épület is az eltelt tíz év alatt képlékeny állapotban volt: először szállodának, azután irodaháznak végül újra hotelnek képzelték el a tulajdonosok. Erről mindenkinek volt véleménye: annak is, aki ért hozzá, annak is, aki nem.
A.: Örül neki, hogy végül ez utóbbi lett?
KK.: Személy szerint igen, meggyőződésem, hogy ide ez sokkal jobban illik. Talán, ha a beépítési mutatók mások, akkor gazdaságosan lehetett volna irodaházat emelni ide, de szerintem a szálloda való ehhez a területhez.
A.: Ami nem is olyan nagy.
KK: Valóban egy amorf, szabálytalan, bő (?) 740 nm-es alapterületben kellett gondolkodnunk.
A: Viszonylag szigorú beépítési kötöttségekkel.
KK: Igen, de hát ez már az elejétől kezdve tudható volt. Így is sikerült elérni, hogy a szobák kétharmada panorámás.
A.: Mi volt az első gondolata az átadás pillanatában?
KK.: Ha őszinte akarok lenni, akkor az, hogy nagyon örültünk, hogy a végére értünk. És persze nagyon büszkék voltunk.
A.: Mik voltak az előre nem látható problémák?
KK: Ilyenek számosan voltak, de ezeket mind sikerült menet közben megoldani. Az építés során komoly logisztikai, építéstechnikai kihívást jelentettek olyan dolgok, (pl. mélyépítés) amelyek egy tágasabb környezetben nem. Építkeztünk már a Váci utcában is, de az szinte gyerekjáték volt ehhez a munkához képest. Mindehhez pedig hozzá lehet venni azokat a felmerülő apróbb változtatási igényeket, amelyek például a szálló működéséhez kapcsolódó speciális kérések voltak. Antonyval is voltak csörtéink a homlokzatot illetően, mert ő a határokat feszegette. Ő kőből szerette volna a homlokzatot, szintmagas elemekből, ez nem igazán volt kivitelezhető. Menet közben változtak az üzemi területek elvárásai, ehhez is rugalmasan alkalmazkodni kellett. A belsőépítész már az építkezés végén kapcsolódott be, ráadásul minden ki van centizve.
A.: Nekem személy szerint , ha nem is furcsa, de mindenesetre feltűnő volt az első pillanattól kezdve a külső és a belső kontrasztja. Ha ,,kabátnak’’ vesszük az épület homlokzatát, akkor a ,,ruha’’ alatta más, mint, amit várnánk… Hogy tudtak a belsőépítésszel (Bara Ákos, a szerk.) kijönni, vagy ez nem is volt szempont?
KK.: A külsőnél nagyon meg volt kötve Anthony keze. A tulajdonos eredetileg egy landmark jellegű épületet szeretett volna, de az hamar kiderült, hogy azt nem fogják engedélyezni. A belsővel kapcsolatban nem voltak kötöttségek, így ott szabadjára lehetett engedni a fantáziát. Ami lényeges volt, az az, hogy az étterem és a hotel többi része ne váljon látványosan ketté. A különbség – ami tényleg létezik – talán azzal is magyarázható, hogy a külső hosszabb távra szól, míg a belső megújulása – különösen egy butikhotel esetében – rövidebb időre.
A.: Eltelt már néhány hónap, mik a végfelhasználók, a szállóvendégek visszajelzései?
KK.: Nagyon pozitívak a reakciók, folyamatosan teljes kihasználtsággal működik a ház. Jól működik a bensőséges lépték, a tetőterasztól kezdve egészen a szobák látványvilágáig, a lokációval ugyanúgy, mint a szolgáltatásokkal nagyon elégedettek a vendégek.
A.: Elmúlni látszik a szálloda körüli nagy médiafelhabzás. Jönnek a hétköznapok. Becslése szerint mennyi az az idő, amikor megkezdi az életét a ház, mint a mindennapok, a városkép szerves része?
KK.: Jó kérdés. A történet elején a negatív kritikák – amelyek, ha nem is voltak nagyobb számban, de mindenképpen hangosabban szóltak – kaptak nagyobb hangsúlyt. A tárgyilagos vélemények csak ezek után érkeztek, ám ahogy mindez lecseng, tényleg eljön a hétköznapok ideje. Szerintem egy-két év múlva az emberek már
hiányolnának, ha nem lenne a Hotel Clark.
A.: Sok vitát váltott ki a homlokzat színe. A saját véleményem az, hogy az eredetileg tervezett, ,,tájba simuló’’ szín semmiképp nem lett volna ilyen ütős. De miért lett végül ez?
KK.: A színek tesztelése hosszadalmas folyamat volt, a hófehértől a feketéig néztük át a színeket, ez tűnt olyannak, amely egyszerre hatásos és még nem kirívóan elütő.
A különleges esti világítás (a belsőépítész leleménye) pedig ennek a kőnek igazi elegáns, jó értelemben vett drámaiságot kölcsönöz.
A.: Volt olyan pillanat, amikor azt mondták: ,,na, most elég!’’?
KK.: Nem, olyan azért nem.
A.: Újra kezdenének? Vagy inkább úgy kérdezném: megvoltak ennek az építkezésnek a tanulságai, amivel felvértezve a jövőben egy hasonló bonyolultságú munkába belevágnának?
KK.: Feltétlenül. Sokat tanultunk belőle tervezési és kivitelezési oldalon is. Ez igazi állatorvosi ló volt: ami itt nem fordult elő, az nincs is. De ha újra kezdenénk, talán kevesebb munkából jutnánk el a végeredményig. Persze utólag ezt már könnyen mondom.
A.: Sok magyar beszállító volt?
KK.: Néhány dolgot, főleg a fürdőszobai berendezéseket, csempéket leszámítva magyar beszállítóink voltak. A minőségi üvegeket például az orosházi üveggyár szállította. Egyáltalán, igyekeztünk mindent, amit lehetett, itthon beszerezni.
A.: Számomra külön öröm, – hogy bár kívülről nem látszik – ,,visszajöttek’’ az oszlopok, amelyeket évtizedekig volt szerencséje a budapestieknek, mint mementót nézni, ha arra jártak.
KK.: Igen. Olyan kevés maradt meg az eredeti házból, de azt a keveset mindenképpen szerettük volna itt látni. Azt viszont nem, hogy utólag legyártunk még valami elemet. Ezért született ez a vashálós megoldás.
A.: Így együtt ez az épület egyfelől magán viseli a történelmet, másfelől mégiscsak
a jövőbe is mutat.
KK: Ez így van. Hozzátéve azért azt, hogy a városszövet szüntelenül, néha alig észrevehetően változik, még az ilyen helyen is, ahol számtalan, szorító elvárásnak kell megfeleljen. Itt a változás látványos volt, s úgy gondolom, a lehetőségek és az adottságok függvényében született egy jó megoldás.
A: Köszönöm a beszélgetést.