Hotel Pangea, Nyíregyháza-Sóstófürdő

alaprajz - építészeti magazin

Erre mondhatjuk: ha egy üzlet beindul. Az 1974-ben még csak vadasparkként, 1996-tól pedig állatkertként működő Nyíregyház-Sóstófürdő Állatpark látványos fejlődése szinte töretlennek mondható. Igaz ez abból a szempontból is, hogy a tematikus területekhez mindig érdekes épületeket, tereket társítottak. Mindez pedig felkeltette a kíváncsiságot nem csak a környéken, de mára egyértelműen kijelenthető: országosan is. Sőt országhatáron túl is. Ha megkérdezzük azt a célcsoportot, akik a leginkább fogékonyak az állatkerti élményekre (óvódától iskoláskoron át a lelkes és nyitott szülőkön át a ,,mi csak az unoka kedvéért jöttünk, de nagyon tetszett’’ idősebbekig), akkor logikus lépésnek tűnt már egy szálló építése. És lőn.
A háromemeletes, 38 szobás szálló lokációja telitalálat: a sóstói parton található. Igazi attrakciója azonban a főhomlokzat. A szellős, léchálós erkélyek, amelyek a tartóoszlopként is funkcionáló, szálegyenes oszlopokra vannak mintegy „felfűzve”.
Egyszerre keltik egy afrikai szafari leshely és egy természetközeli welness-hotel érzetét. A fa motívum persze továbbfut a szobákban, koloritjában egyszerre rímelve az épületet borító fa mintázatú, nagyméretű greslapokra és a szobák alapvetően bézs-barna kombinációjú színvilágára. Az épület hasábjai minden különös extravaganciát­ nélkülöznek, és ez ebben az esetben a lehető legjobb döntés volt, a természet – hogy klasszikust idézzünk – utat tör magának. Szerencsés dolog, hogy az apró részletek (a homokfúvott zuhanyüvegek, a falra festett állatsziluettek, az élénk, dzsungelmintás ágynemű stb.) nem tolakodóak. Ha ehhez hozzávesszük a takarékos, célszerű tárolóbútorokat, a letisztult ülő- és fekvőalkalmatosságokat, igazán jó érzést árasztó terekben érezhetjük magunkat. A közösségi terek közül természetesen a lobby viszi a pálmát, ahol a recepció praktikus, vendégváró pultja csak ízelítő abból, ami a szobákban vár. Az igazi látványosság azonban a fából faragott, szinte a teljes átrium magasságát betöltő ,,életfa’’. A kompozícióban állat és ember, a természet megannyi arca jelenik meg.
És mindez jól látható bármely szint folyosójáról is, hála az elegáns, pontmegfogásos üvegkorlátoknak. Essék még néhány szó a többi közösségi térről is. A 235 m2-es konferenciaterem mobilfalakkal szekcionálható. Berendezése, akárcsak az étteremé, konzekvensen igazodik az összképhez: letisztult, kissé skandináv hatás, visszafogott színek, faburkolatok arányos használata.
Az álmennyezetek, világítótestek beépítése is egyfajta „szép, mert célszerű” szemlélet jegyében készült. A beltéri gyerekkuckó szintén fontos, hangsúlyos elem egy ilyen jellegű szállodában, mindez már belekalkulálva a tervezésbe átgondoltságra mutat. Külön figyelmet érdemel még a külső terasz, amely kényelmes, lezser, zömmel természetes anyagokból készült bútoraival szintén egyfajta egzotikus és organikus hatást ad. Ha mindehhez hozzászámítjuk a parkban elhelyezett számtalan őslényt, a tágas gyepszőnyeget, a játszóteret, könnyű kitalálni: hamarosan Záhonytól Hegyeshalomig hallhatjuk vékony gyerekhangokon: ugye visszamegyünk? A válasz pedig nagy valószínűséggel igenlő lesz.

Építész vezető tervező: Gáva Attila Építész munkatársak: Kertész István (Gav-Art Studio Kft.) Belsőépítészet: Szenes István (Szenes Design Studio Kft.) Tartószerkezet: Tóth Zoltán (Steel Soft Kft.), Kácsor István (Bemp Kft.) Épületgépészet: Simon Tibor Roland (Krepon Bt.) Épületvillamosság: Rác Géza (Vill-Terv Kft.) Közmű: Bíró Károly, (Bíró és Társa Kft.) Gyengeáram: Kiss Gábor Külső gáz: Orosz Tamás (Doppel Kft.) Konyhatechnológia: Finta Gábor (Egészség Tervező Műhely Kft.) Környezetrendezés: Márton Péter (Fő-Kert-Ész Bt.) Lift: Kovács Attila (Nyírlift Kft.) Tűzvédelem: Rétközi Ferenc Generálkivitelező: KE-VÍZ 21 zRt. Beruházó: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Belsőépítészeti kivitelező: Kemabo Kft. Épületgépészeti kivitelező: Külvent Kft. Épületvillamossági kivitelező: Villkisz Kft.Fotós: Palkó György
GYÁRTÓI REFERENCIA

No results found.