Kőbányai Önkormányzat ügyfélszolgálati iroda, Budapest

alaprajz - építészeti magazin

Vikár Andrással a szakmai dolgok előtt zenéről beszélgettünk, arról, hogy milyen kanyarokon keresztül jutott el addig a hangmérnöknek készülő fiatalember, hogy egy abszolút ,,építészmentes’’ családban ezt a hivatást válassza. Lassan már négy évtizede tart a pálya.
Alaprajz: Mennyire volt egységes a cégen belül, hogy egy ilyen léptékű munkába fogjatok?
Vikár András: Ez nem volt kétséges, tulajdonképpen két aspektusa volt a dolognak: egyfelől régóta ismertük a helyet, ez Kőbánya egyik legszebb századfordulós utcaképe, Lechner temploma miatt is. Másrészt viszont tapasztalatból tudtuk, hogy a közbeszerzési folyamatban csak az általunk reálisnak ítélt ár alatt tudjuk elhozni a munkát. Ennek oka, hogy az irodánk a mai tervezési díjszázalék által fedezett minőség felett igyekszik teljesíteni, ezért nem igazán vagyunk versenyképesek közbeszerzéseken. Mi tudtuk ezt, ezért kicsit ilyen szerelemgyerekként fogadtuk be, mert nagyon klassz volt a feladat. Egy ilyen kis középület, nagyon fontos, különösen Kőbányán nemcsak városépítési, de építészeti szempontból is. Szóval, izgalmas volt.
Alaprajz: Mi volt a legfőbb nehézség a kivitelezés során?
Vikár András: Tervezői művezetésünk volt. Inkább csak izgalmak voltak, hogy olyan partnert válasszanak, akik az általunk elképzelt dolgokat meg tudják csinálni. A legfontosabb a homlokzat látszóbeton elemeit gyártó cég kiválasztása volt. A kivitelezést is közbeszerzésen versenyeztette meg az önkormányzat. A kivitelezés, ha nem is sikerült tökéletesen, de vállalható lett a végeredmény. Voltak más izgalmak is, amik egy ilyen foghíjnál előfordulnak, pl. a szomszéd épületek állagvédelme, az új és a régi épület összehangolása.
Menet közben mindig felmerülnek módosítási ötletek. A kivitelezésnél megpróbálják az anyaghasználat egyszerűsítését. Eredetileg nem is erről az épületről volt szó, csak a régi felújításáról, és egy minimális hozzáépítésről. Mi erre is készítettünk tervet, de próbáltuk meggyőzni a megbízót, hogy – egy várható későbbi beépítést megelőzve – beszéljünk a foghíjtelek teljes beépítéséről. Szép lassan ez a változat lett a megvalósítás tárgya.
Lényeges azért itt leszögezni, hogy nagyon fontos a megrendelő, végül is az ő pénzét költjük el. De látni és láttatni kell a megrendelővel a mi szakmai szempontjainkat is, azért, hogy egy számára is jól működő, nívós dolgot hozzunk létre. Ezért van szükség párbeszédre. Ez gyakorta elmarad építész oldalról. Számunkra nem elfogadható az az alapállás, hogy: ezt a feladatot kaptam, lerajzoltam, kész. Ebben az esetben az együttműködésben partnert találtunk. A főépítészi iroda remek munkát végzett, a végeredmény pedig közös produkció. A megrendelői oldalról eleinte sokkal több funkciót szerettek volna elhelyezni. Megint a párbeszéd alakította ki a végső megoldásokat. Így sikerült az önkormányzattal közösen egy ügyfélbarát teret létrehozni. Számunkra egy közösségi térhez természetesen tartozik a transzparencia is. Igyekeztünk a köz
ügyeinek intézéséhez kapcsolni ezt a fogalmat. A munka előrehaladtával sikerült arról is meggyőzni a megbízót, hogy a régi bútorok áthozása helyett új belsőépítészet kialakítása szükséges. De olyan apróságoknak látszó dolgokban is előreléphettünk, mint az alkalmazottak holmijainak tárolása, amely a legtöbb helyen vásári rendetlenséget teremt egy munkaállomás mellett. Itt a pincében olyan nagyméretű konyhát sikerült kialakítani, ahol az összes dolgozónak jut elég hely.
Alaprajz: Elég oldottnak tűnik az összkép…
Vikár András: Igen, bár voltak eltérő elképzelések. Az ügyintézők nehezen tudtak elszakadni a kis szoba-iroda megszokásoktól. Ezért az utca felé elég sok árnyékoló került, a belső üvegfelületek is ezért kaptak részben csíkos, matt felületeket.
A térkapcsolatok megoldása is igényelt némi fejtörést: a régi épület mintegy másfél méter magas padlósíkja és nagy belmagassága lehetővé tette az új épületrész kétszintes kialakítását azonos kubatúrán belül.
Érdekes feladat volt mindez azért is, mert ez egyike Kőbánya történeti utcasorának, és nyilvánvalóan mi nem akartunk történeti házat építeni, a mai építészet eszközeivel akartuk a hely egyszerűségét, nyugalmát követni.
Azt gondoltuk, hogy a régi házak karakteres osztásrendjét mai eszközökkel történő ritmussal, tagolásal követhetjük. A homlokzatképzésnél az önkormányzattal hosszan beszélgetve jutottunk eredményre. Egyfelől időtálló, másfelől nem hivalkodó, és szépen öregedő homlokzatra volt szükség.
Alaprajz: Eddig még nem használtatok látszóbetont.
Vikár András: Nem, de mindig egy kicsit kell kísérletezni. Mi annyira bátran nem szoktunk vadonatúj dolgokba belevágni, mert a végeredménynek mindig jónak kell lenni, ugyanakkor már régen készültünk egy ilyen jellegű homlokzatképzés megvalósítására. Nagyon szerettük ezt a munkát.
Alaprajz: Mik voltak a felhasználók reakciói?
Vikár András: Mondhatjuk, hogy szélsőségesen kétféle. Van, akinek nagyon tetszik. Alapvetően ilyen a szakma. A helyieknél nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a nagyon teszik és a nagyon nem tetszik vélemény.
Alaprajz: Mi az, ami ennek a munkának olyan hozadéka, ami nagyobb projekteknél is hasznosítható?
Vikár András: Én azt gondolom, hogy az idő előrehaladtával az ember építészi magatartása mindig finomodik. Minden ház hordoz tapasztalatokat és visszajelzést. Bár a mondás úgy tartja, más kárán tanul az okos, a húsbavágó saját tapasztalatok adnak a legtöbbet.
Ez a ház is visszaigazolt bizonyos elveket, nevezetesen, hogy érdemes történeti közegben is mai eszközökkel, finoman illeszkedni, számunkra ennek pozitív visszajelzése van. Direkt tanulságok persze nincsenek, mindig minden feladat teljesen más, de épp ez adja ennek a szakmának a szépségét.
Alaprajz: Azt mondtad egy régebbi nyilatkozatodban, hogy a 30-as évek óta megszakadt a diskurzus az építészek és a társadalom között. Az ilyen épületek azért segítik a diskurzust, ezek annak számítanak?
Vikár András: A középület különösen alkalmas a diskurzusra. Arra gondoltunk elsősorban, hogy az építészeti kritika vagy egyáltalán az a nyelvezet is eltűnt, amin a társadalom és a szakma megfogalmazta az egymáshoz való viszonyát. A második világháborúig volt a Tér és Forma, amibe ha beleolvas az ember, akkor nagyon jól érzékelhető, hogy milyen komolyan veszi mindenki az építészeti kérdéseket. Mára jószerivel építészek irogatnak egymásról. Vagy nem építészek, de legtöbbször mindnyájan inkább csak szépeket, amiből nem lesz diskurzus. Kellenének visszajelzések, beszélgetések. Ha mégis van kritika, akkor meg inkább az általános sárdobálás helyettesíti mindezt.
(A beszélgetésnek ebben a szakaszában tud munkájától elszakadva bekapcsolódni Lukács István.)
Alaprajz: Munkáitoknak ebben az időszakában sajátosan kapcsolódtok össze Lechner Ödön műveivel. (A kőbányai épülettől néhány méterre áll a Szent László templom, következő nagy munkáik egyike pedig az Iparművészeti Múzeum felújítása, építése.)
Vikár András: Ennyiben most együtt vagyunk.
Alaprajz: És ez úgy látszik fontos is nektek.
Lukács István: Ráadásul ez a két épület lényegében egy időben épült. Nagyon sok eleme is azonos, például a kerámiaelemek egy része.
Egyébként nagyon érdekes, mert nekünk alapvetően új épületeink vannak a portfóliónkban. Ahogy így halad előre az idő, egyre többször merül föl történeti környezet vagy épület feladataink között. Az gondoljuk, ez így jó, mert kell egyfajta tapasztalat vagy kor, hogy megfelelő türelemmel álljunk az ilyen munkákhoz..
Alaprajz: Visszatérve Kőbányához, elképzelhetőnek tartjátok, hogy ez a munka olyan megrendelőket hoz, akik ezt a fajta és méretű munkát bíznának rátok?
Lukács István: Mindig így képzeli az ember, hogy van egy jó ház, és akkor jönnek a megrendelők. A valóságban nem jellemző.
Vikár András: Minden olyan épület, amit mi csinálunk, jellemez, hitelesít bennünket. Ezért van az, hogy nem minden munkát vállalunk el. Ha a megbízói háttér, a program nem olyan, amivel azonosulunk, akkor nem vállaljuk.
Lukács István: Őszintén hiszünk abban, hogy ez mindig a megrendelővel közös produkció. Ez egy olyan műfaj, amikor a mások zsebéből költünk el rengeteg pénzt, ezért kell komolyan megvizsgálni, hogy az alapok közösek-e. Ma már könnyű, ilyen praxissal a hátunk mögött lemondani egy-egy munkáról. A pálya elején ez sokkal nehezebb, amikor egy megbízás még létkérdés.
Alaprajz: A belsőépítészet, ha lehet mondani még oldottabb, mint a homlokzat. A kertben megmaradtak a fák.
Vikár András: A kertbe épített hosszú rámpa biztosítja egyfelől az akadálymentesítést, másfelől a két épület közötti szintkülönbség áthidalását. A nagy belső, transzparens tér a belső udvarra is teljesen megnyitott. Igazából mi nagyon szerettük ezt a munkát. Van egy csomó nagy projektünk. Azt gondolom, hogy a tervező akkor működik jól, ha az ember rendelkezik a szakma iránti alázattal. Teljesen mindegy, ötszáz vagy ötvenezer négyzetméterről van szó, ugyanazt a figyelmet érdemli. Nagy baj lenne, ha azért utasítanánk el egy feladatot, mert nagyon pici.
Alaprajz: Utánamentek, mondjuk egy év múlva, hogy mi van a házzal?
Vikár András: Igen, de nagyon kevés visszajelzést kapunk, főleg a kollégákra, családra hagyatkozhatunk. Egy kiterjedtebb kommunikáció nekünk is, de a társadalomnak is jobb lenne.
Lukács István: Azt szoktuk figyelni, hogy a épület az idővel hogyan változik. Mert az szép dolog, hogy az elkészülte után hatásosan lehet fotózni, ám sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy tíz év múlva hogy néz ki. Például, hogyan öregszik. Nekünk a legtöbb házunkkal szerencsénk volt, mondhatjuk, szépen öregszenek.
Alaprajz: Mitől jó a kettőtök együttműködése? Az kell, hogy ellentétes személyiségek legyetek?
Vikár András: Azt gondolom, hogy két teljesen eltérő karakterű ember vagyunk. Valamiért mégis együtt tudunk dolgozni. Talán azért, mert kölcsönösen elfogadjuk egymást. Ez egy sajátos egyensúly, ami a sors ajándéka számunkra.
Lukács István: Persze sokszor azt is jelenti, hogy többfajta utat járunk be, több dolog jut az eszünkbe. Végig kell járni ezeket az utakat.
Vikár András: Az odáig, hogy több gondolat van, logikusnak tűnik, a dolognak ott van a váltópontja, amikor el kell dönteni: melyik úton megyünk tovább. Félre kell tudni tenni melyik az enyém, melyik a tied. Csak az számít, objektíven, melyik a jó gondolat építészetileg. Mára mindehhez csatlakoznak az iroda fiataljai is, akiknek egyre többször vannak elfogadott koncepciói. Vezérelvként mondhatom, az a lényeg, hogy a ház, ami megvalósul, a lehető legjobb legyen. Úgy is mondhatjuk, hogy az irodában mindannyian azért dolgozunk, hogy a ház, ami a terveink alapján megvalósul jobb legyen, mint amit bármelyikünk egyedül tudott volna tervezni.
Alaprajz: Köszönöm nektek a beszélgetést.

Építész vezető tervezők: Lukács István, Vikár András DLA, Gál Árpád Építész munkatársak: Kákóczki Norbert, Berecz Dániel, Király Szabolcs, Mangel János, Seidl Krisztián Statika: Hegedűs Péter; Hegedűs és Mizere Kft. Épületgépészet: Balla Júlia, Suri Ilona; É-GÉTI Bt. Elektromos tervezés: Sápi József; Orfireusz Kft. Belsőépítészet: Ignácz Erika Kert- és tájépítészet: Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. Fotó: Bujnovszky Tamás