Balatonlellén 2015-ben kapott megbízást irodánk egy vízparti, magas igényszintű társasház tervezésére. A telek adottságainak gazdaságos kihasználásán túl az építtetőnek határozott igénye volt, hogy a balatoni panoráma az épület összes lakásából élvezhető legyen. Fontos szempont volt továbbá az elegáns, nagyvonalú homlokzatképzés, illetve hogy a nyári életvitellel összhangban minden apartmanhoz tágas, jól használható erkélyek is tartozzanak.
Telepítés, funkcionális elrendezés
A tömegformálásnál a telken szabadonállóan elhelyezett keretből indultunk ki. Ezt az alapformát az északi és déli oldalon megszakítva két L-alakú tömegre bontottuk, melyet a földszint mint lábazat fog össze. Így a középen kialakuló udvar tágasabb lehet, illetve a déli szárnyban elhelyezett lakásokból az épülettömeg által keretezve, időjárástól védett pozícióból élvezhető a kilátás.
A közlekedőrendszer a kialakuló belső udvar köré szerveződik: a lakások nyitott oldalfolyosókról nyílnak. Elkülönülő, zárt lépcsőházak helyett a közlekedők kiszélesedésében elhelyezett, üvegfallal védett egykarú lépcsők, illetve liftek kötik össze a szinteket. Az udvarból üvegezett előtéren keresztül közelíthető meg az épület privát vízparti kertje. Az épület tároló és gépészeti funkciói a parkoló felől, valamint a belső udvarba vezető fedett-nyitott átjáróból nyílnak. A lakások túlnyomó részt kétszobás, amerikaikonyhás elrendezésűek, az erkély és a panoráma felé nagyarányú homlokzati nyitásokkal. A sarok- és végszituációkban az adott alaprajzi geometriából származtatott, három-, vagy több szobás lakásokat alakítottunk ki. A felsőbb szinteken több lakásegység összevonásával nagyobb apartmanok jöttek létre.
A nyugati épületszárny legfelső szintjén három darab nagy alapterületű, luxuskategóriás lakást helyeztünk el nagyméretű, részben fedett tetőterasszal.
Homlokzati formálás
Az épület homlokzataira a funkcionális elrendezéssel összhangban alapvetően kétféle attitűd jellemző: a közlekedőterek határolását és a majdani hátsó szomszéd felé forduló déli homlokzatot az egyszerű anyaghasználat és a funkcionális elemekből való racionális építkezés jellemzi, míg a Balaton felé forduló főhomlokzatok karakterét az épület körül teljes hosszban végigtekeredő erkélyek határozzák meg.
Célunk volt, hogy a hullámzó alapmotívum következetes ismétlésével a nagyméretű homlokzatokat összefüggő és nyugodt, ugyanakkor izgalmas, a tekintetet megragadó felületekké alakítsuk. A pontmegfogásos üvegkorlát a lehető legkevésbé akadályozza a kilátást, míg a homlokzatnak a nézőponttól és a nap állásától függő tükröződéseknek köszönhetően kristályszerű megjelenést kölcsönöz. A hullámzó erkélysorokat az első emeleti terasz és a negyedik emelet fölötti egyenes élű előtető keretezi. Az egyes lakásokhoz tartozó erkélyeket elválasztó expandált lemez borítású pengékben a tartószerkezet, az erkélyek csapadékvíz-elvezetése és tárolófunkció kapott helyett, emellett ütemvonalakként kiemelik az épület szerkezeti ritmusát, bronz felületük pedig az égbolt és a víz tükröződéséből adódó kékes színvilágot oldja.
Műszaki megoldások
Az épület a part menti talajmechanikai adottságokra tekintettel cölöpalapozással készült, melyet gerendarács és felvastagított vasalt betonaljzat fog össze. Tartószerkezetét tekintve vasbeton vázas szerkezetű, kerámia kitöltő falakkal. Az erkélyek a karcsúság érdekében hőhídmegszakítóval elválasztott lemezek, melyeket a lakáselválasztó falak tengelyében vasbeton pillérekkel is gyámolítottunk.
Az épület egyik legszembeötlőbb jellemzője a kb. 1000 fm hossznyi beépített biztonsági üvegkorlát, mely pontmegfogásos, illetve sínes rögzítésű. A Balaton déli partján jellemző extrém téli időjárási körülmények miatt minden terasz, erkély és közlekedő zárt rozsdamentes folyókát, valamint körültekintően méretezett csapadékvíz-szigetelést és elvezető rendszert kapott.A homlokzatképzésnél ásványgyapot szigeteléssel készült hőszigetelő finomvakolat rendszert választottunk, míg a lábazati szint sötétszürke kiselemes ragasztott burkolattal készült.
A lakásokhoz tartozó nyílászárók háromrétegű hőszigetelő műanyag szerkezetek, vakolt felületű, motoros mozgatású redőnyökkel árnyékolva, míg a bejáratokra tűzgátló ajtók kerültek. Az udvarból nyíló lépcsőházi bejáratok keret nélküli biztonsági üvegajtók. A tető alacsony hajlásszögű, állókorcos fémlemez fedésű szerkezet.