



Az épület a telken, a szokásos oldalhatáros beépítésnek megfelelően a telekhatáron áll. A lakás bejárata, valamint az egy állásos garázs bejárata is az utca felé telepített. A személybejáró a tető túlnyújtásával kialakított előtető alatt, védetten helyezkedik el.
Az előszobából az egyterű nappali-étkező zónába érkezünk, ami a ház középpontja. Innen az utca irányába a nyitott konyha és a hozzá tartozó kamra, míg az L alak hátsó szárnyában a privát zóna került kialakításra 3 hálószobával és a hozzájuk tartozó fürdő-WC helyiségekkel.
A korszerű gépészetet a háztartási helyiség rejti. A lakás használatát az oldalkert felé kialakított, fedett terasz egészíti ki. Az egyes helyiségek telepítésénél a telek tájolása, megfelelő benapozottság, de a túlzott nyári napsütés elleni védelem és az intim kert használat kialakítása volt a meghatározó.
Az épület tervezésénél, mint ma már szinte minden épületünknél fontos szempont volt az adottságokhoz képest lehető legnagyobb energiatakarékosság elérése, és a minél gazdaságosabb kivitelezhetőség is. A házat jellemző tiszta fehér vakolat mellett a nyílászárók közti színes vakolat alkalmazásával tettük izgalmassá az összképet.