Uniós támogatásból épült újjá a Pallaviciniek egykori ányási kápolnájának hű mása az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A tervek szerint a kápolna ökumenikus célokat szolgál majd, mert bár a berendezése a katolikus hagyományoknak megfelelő, minden felekezet használhatja. Házasságkötéseknek, keresztelőknek, rózsafüzérköröknek és egyéb spirituális közösségi alkalmaknak ad majd otthont.
A kápolna története még az 1800-as évek elejére vezethető vissza, amikor gróf Zichy Leopoldina (őrgróf Giancarlo Pallavicini özvegye) megvásárolt egy hatalmas birtokot a Dél-Alföldön, melynek központja – majd nem sokkal később a nemesi család temetkezési helyszíne is – Algyő lett. Az 1800-as évek végén a tiszai árvíz azonban elpusztította Algyőt, így a birtok akkori tulajdonosa, őrgróf Pallavicini Sándor áttelepítette a falu lakosságát a róla elnevezett Sándorfalvára, ami aztán az uradalom központja lett. Az őrgrófnak gondoskodnia kellett azonban családja számára egy új temetkezési helyről is, ezért az 1880-as években Ányáson kápolnát építtetett, mely alatt egy nagy kriptát alakíttatott ki.
Sajnálatos módon azonban az ányási kápolna a II. világháború után teljesen elpusztult, ami egyrészt az időjárás viszontagságainak, másrészt a vandalizmusnak köszönhető. A kápolnát földúlták, kriptáját kifosztották, tégláiból a környékbeli családok építkeztek. Híven tükrözi a kor szellemiségét, hogy az itt gazdálkodó termelőszövetkezet még a helyét is felszántotta.
A család leszármazottja, a Bécsben élő Pallavicini Károly őrgróf 1982-ben néhány – az uradalomban felnőtt – férfi segítségével, és a helyi hatóságok engedélyével ásatást végzett Ányáson. A kápolna kriptájában eltemetett családtagok hamvait összeszedték, és a sándorfalvi temetőben közös sírba helyezték. A megrongált bronz koporsók néhány díszesebb elemét azonban be kellett szolgáltatniuk a szegedi múzeumnak.
A rendszerváltás új szemléletet hozott Ópusztaszeren is. Felmerült az igény egy – a térségre jellemző – templom építésére, melyet a Dél-Alföldet bemutató szabadtéri néprajzi múzeumi részben építenének fel. Választásuk az ányási Pallavicini kápolnára esett. A tervek megvalósítása azonban – elsősorban anyagi okok miatt – sokáig váratott magára.
Szerencsére a Pallavicini család tulajdonában megmaradtak a Bécsben készült eredeti mérnöki tervrajzok, melyek segítségével sikerült rekonstruálni a kápolnát. Padlója, az oltár, valamint a kriptába vezető lépcső burkolata a németországi Solnhofeni (Kelheimi) mészkőből készült. Az oltár kőburkolatának lekerekített élei a korabeli mesterek – akkoriban kézzel faragott – munkáját dicsérik. Az oltár előtt 10 cm vastag carrarai márványlapból készült kriptafedelet illesztettek a mészkő burkolatba.
A solnhofeni mészkő az 1700-as évek második felében terjedt el, és vált egyre népszerűbbé hazánkban, amit egyrészt esztétikai megjelenésének, másrészt magas kopásállóságának és rendkívüli tömörségének köszönhet. Jóllehet indokolt esetben kiválthatók az egykori mészkőlapok más, az eredetivel azonos minőségű kőlapokra, egyik kőburkolat sem adja úgy vissza a korabeli műemléképületek sejtelmes hangulatát, mint a Solnhofeni mészkő. A kápolna mészkőlapjai egyedi méretekben, finomra csiszolt felülettel készültek. Bár a lapok méretre vágása és megmunkálása ma már modern gépekkel történik, a Solnhofeni mészkövet a mai napig kézzel termelik ki. A kőzetrétegek vastagsága ugyanis nem engedi meg, hogy gépekkel nagyobb tömböket emeljenek ki a bányából. A kőbányában dolgozó szakemberek ezért először manuálisan „előkészítik” a lapokat, melyek csak ezután kerülhetnek be az üzembe.
Sajnos nem mindenről maradt feljegyzés. A mennyezeten lévő csillagos égboltról már csak emlékek maradtak, így azt nem tudták rekonstruálni.
A félig lerombolt, düledező, romos ányási kápolna az 1950-es években
A Pallaviciniek által építtetett kápolna-síremlék oldalhomlokzati tervrajza és alaprajza, 1880-as évek vége
A kápolna építése
