Felújították a Szent Adorján templomot Mártélyon

 

Jura mészkő

Mártély Csongrád megyében, a Holt-Tisza partján található, 10 km-re Hódmezővásárhelytől. Római katolikus temploma 1911-ben épült neoromán stílusban. A felújítási munkálatok során a templombelső új burkolatot kapott, a falakat hőszigetelték, kívül-belül újrafestették, és egy új tetővel is gazdagodott az egyházi épület.

A templom padlójára a németországi Jura mészkő vörös árnyalatát választották ki. Nem klasszikus vörös mészkőről van szó, hanem a beige színű Jura mészkő vörösesbarna mintázatokkal tarkított változatáról. Dinamikus, energiát sugárzó szín, mely meleg tónusával, hol visszafogott, hol intenzív mintázatával harmonikusan illeszkedik a templombelsőhöz.

A Jura mészkő igen kedvelt burkolat mind a külföldi, mind a hazai műemléképületekben. Mivel az egyik legkeményebb és legtömörebb mészkő, ezért kifejezetten tartós, és nagyon jó a kopásállósága. Fényezhető kőzet, ezért tévesen márványnak is nevezik. Természetes és környezetbarát kő, vegyi anyagoktól mentes. Felületén finom rajzolatokat, kristályokat és különböző lenyomatokat találunk. Megjelenése így soha nem lesz egysíkú, azt is mondják rá, hogy olyan a kő, mintha még élne. A Jura mészkövet a márványhoz hasonlóan tömbökben bányásszák és dolgozzák fel. Barátságos, meleg hatása miatt legnépszerűbb a beige és a vörös szín, azonban egyre inkább kedvelt a kékesszürke és a sárga-szürke átmenetes árnyalata is.

1112jav3medium

1104

Jura mészkő

TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT KATTINTSON IDE!
27 / 100
Természetes Kövek Háza Kft.

Információ kérése:

Felújították a Szent Adorján templomot Mártélyon

2040 Budaörs, Károly király u. 16.