Optimális Otthon, a közel nulla energiaigényű, környezetbarát épület

Régóta érlelődött Kővágó Gyula kecskeméti építészmérnökben a gondolat, hogy szeretne Kecskeméten egy megfizethető, közel ”0” energiájú optimális mintaotthont megvalósítani. Az alábbiakban olvashatjuk írását a megvalósítás tapasztalatairól.

Régóta érlelődött bennem, mint építészmérnökben a gondolat, – 5 éve foglalkozom épületek energetikai jellemzőinek tanúsításával, pályázati anyagok készítésével – hogy szeretnék Kecskeméten egy megfizethető, közel ”0” energiájú optimális mintaotthont megvalósítani, mellyel igazolni tudom azt az elképzelésemet, hogy alaposan átgondolt tervezéssel és megfelelően kiválasztott anyagokkal már most megvalósítható az, ami majd csak 2020-tól lesz kötelező.
A családi ház megvalósításának ötlete 2014-ben fogalmazódott meg, majd a következő év június elején már be is indultak a kivitelezési munkálatok az Ytong építési rendszerelemek alkalmazásával, így az épület fél év elteltével beköltözhetővé vált.
A kivitelezés során azt az elvárást fogalmaztuk meg az Optimális Otthonnal szemben, hogy elérhető áron (maximum 250.000 Ft/m2) már most teljesítse a jelentősen szigorodó 2020-as energetikai előírásokat. Ez azért fontos, mert ha most építünk egy házat, de nem vesszük figyelembe a 2020-as elvárásokat, akkor az épület 2-3 év múlva elavultnak fog számítani, nem tudja felvenni a versenyt az akkor épülőkkel. Az a családi ház, ami most „A” energetikai besorolású, nem biztos, vagy csak nagyon jó esetben fog megfelelni 5 év múlva ugyanannak a kategóriának.
Nézzünk egy kis számítást erre!

Hagyományos módon, a mai energetikai előírásoknak megfeleltetve az Optimális OtthonA családi ház határoló szerkezeteit a 2020-tól érvényben lévő energetikai mutatókra tervezveAz épület határoló szerkezeteit a 2020-tól érvényben lévő energetikai mutatókra tervezve + napelem és hőszivattyú alkalmazása esetén

„C” energetikai mutatóval

„A” energetikai mutatóval„A+” energetikai mutatóval
180.000 Ft/m2 áron
23 millió Ft-ba kerülne.
203.000 Ft/m2 áron
26,5 millió Ft-ba kerülne.
234.000 Ft/m2 áron
29,9 millió Ft-ba kerülne

 
A jelenlegi előírásoknak megfelelő beruházáshoz képest az Optimális Otthon pluszköltségei maximum 6 év alatt térülnek meg, és a ház 2020-ban is még értékálló ingatlannak számít.
Az Optimális Otthon megvalósítása során olyan tervezési irányelveket, építési rendszert, gépészeti elemeket alkalmaztunk, melyek nemcsak az épület kivitelezését, hanem a ház fenntartását is optimalizálják.
Már ma minden technológiailag adott ahhoz, hogy a tervezési és a gépészeti elképzelések során a megfelelő megoldást válasszuk ki, figyelembe véve az ár/érték arányt. Az optimális otthon kiváló minőségű termékek alkalmazása mellett nem haladhatja meg a 250.000 Ft/m2 árat, bár 350-400 ezer Ft/m2 árton egyszerűbb energiatakarékosan építkezni, de egy átlagos vidéki családnak ez az ár már nem megfizethető.
Remélem a cikk olvasói között van, aki járt már vályogházban, és tudja, hogy télen felfűtve milyen jó meleg, nyáron pedig kellemesen hűvös. Keresni kezdtem a vályoghoz hasonló anyagot, ami kezelni tudja az épület belső klímáját, és mellette kiváló a hőszigetelő képessége. A megoldást az Ytong Lambda 50 cm vastagságú falazóelemben találtam meg, hisz ez egy olyan homogén anyag, melyet nem kell külön hőszigetelni, és könnyen, gyorsan beépíthető. A kivitelezési munkákat tovább gyorsította az Ytong födémrendszer alkalmazása, hisz a födémpanel elemek elhelyezése után azonnal építhető a következő szint (nincsenek állványok, tartó zsaluzat, száradási idő stb).
Xella_10
Xella_6
Xella_8
Az Ytong építési rendszer arra is kiválóan alkalmas, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően a belső klímát (pl. a páratartalmat) ne mesterséges szabályozással, hanem természetes szellőzéssel valósítsuk meg a családi házban. A régióban található optimális feltételekből (talaj vízadó rétege, talaj szerkezete) adódóan a melegvíz-ellátást a hőszivattyú ideálisan biztosítja.
Az 5 kW-os ad-vesz napelem rendszer környezetbarát módon az épület teljes energiaellátását fedezi, biztosítva a bentlakók részére a maximális komfortot.
A homlokzatok felületképzésénél az anyag öntisztuló, a tetőhéj modern, a belső vakolat dekoratív, a látható és beépített elemek mind meghaladják a mai épületekkel szemben támasztott követelményeket. Nem volt ez másképp a Velux tetőtéri ablakok alkalmazásánál sem, hisz az automata vezérlésű nyílászárok jelentősen könnyítik a szellőztetést.
Nagyon boldog vagyok, hogy az Optimális Otthon projekt sikerült, így a következő célkitűzésem, hogy 5 hónap alatt az optimális otthon építési rendszereit felhasználva egy közel „0” energiaigényű Optimális 4-6 lakásos társasházat is megvalósíthassak.
Kővágó Gyula
okl. építészmérnök, energetikus
TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KATTINTSON IDE!

Xella Magyaroszág Kft.
1139 Budapest Teve utca 48-52.
06-80-69-69-00