Nemzetközi sikerek után hazai elismerés a HAJDU hőszivattyús forróvíztároló részére

A HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. saját fejlesztésének eredményeként 2015-ben hőszivattyús forróvíztároló termékcsaládjával elnyerte a Magyar Termék Nagydíj Védjegyet. Egy évvel korábban a termékcsalád passzívházak fűtésére alkalmas része Innovációs Díjat kapott.

A kitüntető elismerés átadására szeptember 3-án került sor a Parlamentben, ahol a HAJDU Zrt. az Elektrotechnika folyóirat és a WTS Klient Kft által felajánlott különdíjakban is részesült. A díjakat Dedéné Novotni Anna, a cégcsoport alelnöke vette át.

HB300_BD

A vásárlók szempontjából a hőszivattyús forróvíztárolók legkézzelfoghatóbb előnye az a nagymértékű energiatakarékosság, hogy harmadannyi energia felhasználásával érik el ugyanazt a melegvízmennyiséget, mint az azonos űrtartalmú villanybojlerek. Ráadásul még – a melegvíz-előállítással egyidejűleg – egy kisebb helyiség hűtését/párátlanítását is biztosíthatják. Amennyiben a hideg levegőt kivezetjük, a helyiség szellőztetésébe segíthetnek be.

Jelenleg elmondható, hogy Magyarországon kizárólag a HAJDU gyárt ilyen készülékeket. A termékcsalád passzívház fűtésére is alkalmas, továbbá integrálható más megújuló energiás rendszerelemekkel, mint a napelem, vagy a napkollektor. Ezzel a megoldással rendkívül környezettudatos és hatékony rendszer építhető ki.

A termék innovatív jellegét sokoldalúsága is mutatja. A hőszivattyú a lakás környezeti levegőjét felhasználva melegíti fel a vizet 60 C° fokra, és akár – 7 C° fokos levegővel is képes üzemelni. A készülék a ház szellőztető rendszeréhez is csatlakoztatható, így funkciójában szellőztetésre, páramentesítésre, légkondicionálásra is alkalmas, rendkívül energiahatékony, környezetbarát.

A készüléken található légelvezető kürtő lehetőséget biztosít arra, hogy a kifújt hideg levegőt a nyári hónapokban klimatizálásra is használhassuk, a hőelvonás hűti a helyiséget. Amennyiben a kiáramló levegőt kivezetjük a készülékből a szabadba, akkor az a helyiség vagy lakás szellőzését szolgálja.

A Magyar Termék Pályázati rendszer célja, hogy az elismerje a pályázaton nyert termékek magas minőségi színvonalát, és elősegítse a nemzetközi piacon történő sikeres szereplését.

A HAJDU hőszivattyús forróvíztároló évek óta az exportpiacokon – Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban, Portugáliában és Svédországban – versenyképes, nemzetközi tanúsításokkal rendelkező termék. Hazánkban az egyre tudatosabb vásárlói döntések, a környezetkímélő műszaki megoldások hatására lassan növekvő kereslettel párosul.

A díj elnyerése tovább erősíti a HAJDU termékekbe vetett vásárlói bizalmat, növeli a társaság elismertségét. A HAJDU márka mára nemcsak a hagyományos, megbízható termékeket, de az innovatív, megújuló energiát hasznosító berendezések palettáját is jelenti, melyek jelentős előnyöket nyújtanak a fogyasztók számára.

70 / 100
HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt.
4243 Téglás, külterület 135/9. hrsz.