Szabadtéri színpad rekonstrukciója és felújítása Nyíregyházán

nyíregyházi szabadtéri színpad

A nyíregyházi Szabadtéri színpad rekonstrukciójának és felújításának során alapvetően két elengedhetetlen műszaki szempontot határoztak meg célként. Elsősorban a szabadtéri színpad színháztechnikai követelményeit figyelembe véve modern, minden térbeli akusztikai és egyéb műszaki igényt kielégítő színpad megvalósítása volt a cél, úgy, hogy emellett megőrizzék a műemléket és annak egyedülálló atmoszféráját.

“A színház komplex művészet: tér- és időbeli játék, mozgás, szín és fény, beszéd, zene, ének és akusztikus hatások – különböző súllyal, de mindig részét képezik a színházi előadásnak.” (Götz 2001:79)

A műszaki tartalom egyik legfontosabb része az akusztikai követelmény. Egy színházi előadás létrehozásához elengedhetetlenek a megfelelő hangtechnika, és a helyiség jó akusztikai tulajdonságai. A beszédérthetőség, a hangtisztasági fok, valamint az utórezgési idő alacsony értékei nagy mértékben rontják az előadás minőségét, illetve zavarják a nézőket, hiszen nehéz elképzelni rosszabb színházi élményt annál, amikor a nézők nem értik a színpadon elhangzott párbeszédet, éneket.

Ezek súlyos problémák, amelyeket megfelelő Heraklith C és Tektalan 037/2 termékek alkalmazásával oldottak meg. A Knauf Insulation Kft. által gyártott, akusztikai célra alkalmazott fagyapot táblákat mozgatható oldalpanelekre, illetve a falakra mechanikai rögzítőelemekkel szerelték fel.

rekonstrukció

Az 50 mm vastagságú lapok rendkívül jó hangelnyelési értékekkel rendelkeznek, így tökéletesek voltak erre a felhasználásra. Az AK01-es élképzéssel ellátott táblákat beütőszeg nélküli fém DHM dübellel rögzítették, illetve felületük egyedi helyszíni festést kapott. Mindezeknek köszönhetően igazán esztétikus és különleges hangulatot kapott a szórakoztató komplexum. Emellett a Ke-Víz által kivitelezett milliárdos beruházás eredményeként változott az intézmény befogadóképessége is, így egyidejűleg már 950 fő élvezheti az előadásokat.

rekonstrukció

Tektalan 037/2 A2 C 50x600x1000mm

Fehér cementkötésű, kőzetgyapot maggal ellátott  hő- és hangszigetelő
tábla

  • Hővezetési tényező:
    kőzetgyapot réteg: 0,037
    fagyapot réteg: 0,090 W/mK
  • Tűzvédelmi osztály: A2

Előnyei

    • kiváló hőszigetelő képesség
    • kiemelkedő akusztikus jellemzők
    • alacsony páradiffúziós ellenállás
    • kiváló építésbiológiai tulajdonságok
    • ellenáll a mikroorganizmusoknak, rágcsálóknak,
    • kémiailag semleges – nem lép reakcióba a körülötte lévő anyagokkal
    • könnyen vágható a kívánt méretre és formára
    • mechanikai igénybevételekkel szemben rendkívül ellenálló
    • igény szerint átfesthető, RAL színekben rendelhető
    • kiváló idő- és időjárásálló

Heraklith C 50x600x2000mm

Cementkötésű, homogén fagyapot hőszigetelő
tábla.

  • Páraáteresztő
  • A hőtároláshoz elegendő tömeggel, illetve kiváló építésbiológiai
    tulajdonságokkal rendelkezik

Alkalmazási terület

  • Tetőtér-beépítés,
  • egy- és többrétegű válaszfalak,
  • bennmaradó zsaluzatok,
  • padlószerkezetek,
  • hanggátló szerkezetek építése (vakolva, burkolva)

74 / 100
Knauf Insulation Kft.

Információ kérése:

Szabadtéri színpad rekonstrukciója és felújítása Nyíregyházán

2058 Budaörs, Gyár u. 2. Pf. 115.