Rigips: a hangzavar hatással van a munkahelyi, iskolai teljesítményre

Magyarországon egyelőre még nem létezik akusztikus szabályozás, pedig a zajártalom hátrányos hatásait úgy az iskolai, mint a munkahelyi környezetben vizsgálatok bizonyítják – derül ki a Rigips összefoglalójából. A hazai gipszkarton-specialista rámutat: az unióban jelenleg 40 millió munkavállaló tölti munkaidejének legalább egynegyedét magas zajszintben, pedig a zajártalom nemcsak a koncentrációt, hanem az együttműködési hajlandóságot is csökkenti, továbbá szélsőséges esetben növeli az agresszív viselkedés valószínűségét.

A minket körülvevő környezeti ártalmak közül a zajra fordítjuk a legkevesebb figyelmet, jóllehet klinikai vizsgálatok és megfigyelések sora bizonyítja, hogy az egészségünket károsító, szennyező források közül a zaj az egyik legsúlyosabb. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a zaj okozta halláskárosodást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a „leggyakrabban előforduló, maradandó ipari betegségként” ismerte el.

A zajszint sokszor már a tervezőasztalon eldől

Magyarországon egyelőre nem szabályozzák, hogy egy iskolai tanteremben vagy munkahelyen, például az egylégterű irodákban milyen zajszint a megengedett – mutatott rá Jáger István, a Rigips szakértője. Az álmennyezetek és gipszkartonok piacvezető hazai gyártója szerint a zajártalmak csökkentésének egyik lehetséges módja a munkahelyi környezet és az iskolaépületek korszerűsítése. Egyszerű szárazépítészeti megoldásokkal, megfelelő álmennyezet kialakításával és gipszkarton használatával lényegesen csökkenthető bármilyen zárt tér zajszintje, legyen az akár munkahely, tanterem vagy éppen szállodai szoba. A Rigips szerint az ideális megoldás az lenne, ha az építtetők már a tervezéskor törekednének a megfelelő akusztikus környezet kialakítására, hiszen az utólagos beépítés mindig jóval költségesebb. Jáger István hozzátette: a Belsőépítészek Amerikai Egyesülete és a világ egyik legnagyobb, hallássérülteket képviselő szervezete, a Hallássérültek Svédországi Egyesülete (HRF) szakmai ajánlásai között is régóta megtalálhatóak az akusztikus mennyezetmegoldások, amelyek lényegesen képesek csökkenteni a zajterhelést.

Master_E_and_Solo_Circle

Figyeljünk oda a jövő generációjára!

A gyerekek különösen védtelenek a zajártalommal szemben, és általában nehezebben kezelik a stresszt. Azoknak a kisgyerekeknek, akik hangos környezetben kénytelenek tanulni, gyakrabban akadnak problémáik az olvasással, szövegértéssel. Iskolás gyerekeknél megfigyelték, hogy a tartós alapzaj káros lélektani hatásokkal is jár: növeli bennük az elhagyatottság érzését.

A Brémai Egyetem munkatársainak 2012-es kutatása szerint a tantermek zajszintje a pedagógusok 80%-a számára zavaró mértékűre, 65 decibel közelébe emelkedett. Ennek okai között szerepel az is, hogy az új tanítási módszerek az intenzívebb szóbeli kommunikációra épülnek. A zajszint csökkentése azonban nem csupán módszertani kérdés, legalább ennyire technikai, hangszigetelési feladat is. A tanulmány kimutatta, hogy az akusztikailag megfelelő kialakítású tantermekben a zajszint azonos terhelés mellett is jelentősen, mintegy 13 decibellel volt alacsonyabb.

Mondtál valamit?

A munkahelyi zaj Európa-szerte egyre nagyobb problémát jelent, hiszen dolgozók millióit érinti közvetlenül nemcsak a nehéziparban, de az olyan szektorokban is, mint a szolgáltatások, az oktatás és a szórakoztatás. Az európai munkavállalók egyharmada munkaidejének több mint negyedében magas zajszint hatása alatt dolgozik, és csaknem 40 millió dolgozónak kell legalább a munkaideje felében a normális társalgási szintnél hangosabban beszélnie ahhoz, hogy mások meghallják. A környezeti zaj ráadásul a társas viselkedést is befolyásolja. A 80 decibel feletti hangok például csökkentik a segítőkészséget, sőt akár agresszív viselkedést is kiválthatnak. Ez a téma több puszta közérzeti kérdésnél, mert a munkavégzés alacsonyabb hatékonysága pénzben is kifejezhető károkat okoz a vállalatoknak, pedig ez a veszteség megelőzhető vagy orvosolható lenne.

A Cornell Egyetem munkahelyi zajártalmat vizsgáló anyaga hasonló eredményeket mutatott ki a felnőtt munkavállalóknál, mint az iskolás gyerekekre fókuszáló tanulmányok. A zaj csökkenti a szövegértést, a koncentrálási képességet és növeli a gépelés során ejtett hibák mennyiségét. A megkérdezettek 90%-a szerint a többi kolléga beszéde és a számítógépekből érkező hangok a legzavaróbbak. Nem véletlen, hogy zajártalom szempontjából sokkal élhetőbbek a kisebb helyiségekből álló irodák a manapság divatos, egylégterű irodáknál. Szerencsére léteznek egyszerű megoldások, melyekkel az egylégterű irodák is komfortosabbakká tehetők, például utólagos burkolatokkal, függesztett hangszigetelő panelekkel és pihenőszobák kialakításával.

Akusto_Wall_A

Modern irodai környezet: halkabb, tisztább és esztétikusabb

Az átgondoltan tervezett álmennyezetek ráadásul nem kizárólag a zajterhelésre jelentenek megoldást, de az irodai levegő minőségét is javíthatják. A legtöbb épület az energiafogyasztás minimalizálása érdekében ma már tökéletesen szigetelt, és ez a benti levegő minősége is hatással van. Az elhasználódott levegőben ugyanis a megnövekedő károsanyag-koncentráció rossz közérzetet, fejfájást vagy allergiát okozhat. A szennyezőanyagok beltéri levegőbe jutását jelenleg ugyan nem lehet teljesen megszüntetni, ellenben a hatásuk tartósan csökkenthető. Léteznek olyan álmennyezeti panelek, melyek gipszmagja levegőtisztító hatású, így az irodai eszközök, bútorok „kilégzéséből” származó és a levegőbe kerülő formaldehidet egészségre ártalmatlan, semleges anyagokká alakítja.

Az álmennyezeteknek ezen felül esztétikai szerepük is van: többek között különleges világítási megoldások beépítését teszik lehetővé, de gépészeti elemeket is el lehet takarni velük, így végső soron a teret izgalmasabbá, otthonosabbá alakíthatjuk.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KATTINTSON IDE!

 

Saint Gobain Hungary Kft. – Rigips Divízió

Információ kérése:

Rigips: a hangzavar hatással van a munkahelyi, iskolai teljesítményre

2085 Pilisvörösvár, Bécsi út 07/5 hrsz.