Tiszta levegő – kőzetgyapot szigeteléssel

A Budakeszi határában található, tüdőgondozásra szakosodott Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet „A” épülete 1901 óta fogadja rendületlenül betegeit. A sok szolgálatért cserébe a felújításra szorult épület 2015 karácsonyára megkapta kiérdemelt új külsőjét, amely nem csak esztétikumában, hanem műszaki paramétereiben is megfelel a mai kor elvárásainak.
Az épület pincefödéme, homlokzata és tetőszerkezete kapott teljes hőszigetelést, emellett a régi nyílászárókat újakra cserélték. Ennek eredményeképpen éves szinten 112 tonna CO2-kibocsátás csökkenést és közel 6,5 millió forint költségcsökkentést várnak az épület beruházói. A 100%-ban pályázati összegből megvalósult, 150 millió forint értékű invesztícióval várhatóan kb. 53% energiamegtakarítás érhető el.
Egy speciálisan tüdőgondozással foglalkozó intézmény esetében a szobák (és a környezet) tiszta levegője elengedhetetlen fontosságú! A Knauf Insulation kőzetgyapot termékei az egészségvédelmi, páraáteresztési és tűzvédelmi elvárásokra tekintettel kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ennek eredményeként esett a választás a Knauf Insulation Nobasil FKD-N Thermal hőszigetelő táblára. A Korányi Intézet homlokzatának szigeteléséhez 3400 m2 felületen, 14 cm vastagságban építették be a λD = 0,034 W/mK hővezetési tényezőjű anyagot.
Tájékoztatásul a homlokzati falak és egyéb épülethatároló elemek elvárt hőátbocsátási tényezője közintézmények esetén:

Épülethatároló szerkezetekUm    (W/m2K)
1. Homlokzati fal0,24
2. Lapostető0,17
3. Fűtött tetőteret határoló szerkezetek0,17
4. Padlás és búvótér alatti födém0,17
5. Árkád és áthajtó feletti födém0,17
6. Alsó zárófödém fűtetlen terek felett0,26

Ez 2018-tól minden épületre kötelező érvényű lesz!

Érdemes pár szóban beszélnünk a dűbelezésről is, mivel nem megfelelő választás esetén komoly pénzeket dobunk ki, még ha kiváló szigetelést választottunk is. A nem megfelelő alapanyagokból készülő, hőhídhatás-csökkentő megoldás nélküli rögzítőelemek jelentős mértékben rontják a rendszerek hatékonyságát. Az általánosan elfogadott, négyzetméterenkénti 6 db dübel használata esetén akár 20%-os hatásfokcsökkenéssel is számolni lehet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 100 mm vastagságú rendszerből – a hőhidakat képező dübelek miatt – 20 mm-t elveszítünk. Egy szélszívásnak kitett magasépület esetén a nagyszámú (több mint 10 db/m2) dübel akár 25- 30%-kal is ronthatja a falszerkezet hőátbocsátási tényezőjét! Az európai szabványok a dübelek pontszerű hőveszteségi tényezőjét egy úgynevezett C (khí)-értékkel jellemzik, amelynek mértékegysége W/K. A vonatkozó európai irányelv, az ETAG 004 szerint ez az érték a lehető legalacsonyabb legyen. Ezzel elérhető az a cél, hogy a dübelek nem rontják a hőszigetelés hatékonyságát (csak akkor kell a számolni a hatásukkal, ha az egy négyzetméteren alkalmazott dübelek által okozott hőveszteség, a ΔC > 0,04 W/m2K) Az ilyen követelménynek megfelelő dübelek használata esetén tehát biztosak lehetünk, hogy jól választottunk.

kőzetgyapot Az Intézet homlokzatán kívül a tetőn eltávozó 35% hőveszteség is elegendő indoknak bizonyult, hogy az 1000 m2 felületű lapostetőhöz további két új hőszigetelő réteget válasszák. Felső rétegként 60 mm SmartRoof Top 70 kPa λD = 0,038 [W/mK], alsó rétegként 100 mm SmartRoof Thermal 50 kPa λD = 0,036 [W/mK] lépésálló kőzetgyapot szigetelőanyagokat építettek be. A tetőszigetelések esetén a két réteg biztosítja a szerkezet hőhídmentességét. Az új név új termékeket is jelent, hiszen a fejlesztésekből adódó gyártástechnológiának köszönhetően a lapostetős termékek esetében is jobb lett a hőszigetelő képesség. A kisebb hővezetési tényező pedig kisebb vastagságokat, és ebből adódóan kisebb súlyt eredményez..

67 / 100
Knauf Insulation Kft.

Információ kérése:

Tiszta levegő – kőzetgyapot szigeteléssel

2058 Budaörs, Gyár u. 2. Pf. 115.