Kétszámjegyű árbevétel-növekedéssel zárta a tavalyi évet a Hörmann. Az idei évre hét százalékos növekedést várnak. A vállalat új termékeket vezet be a piacon és a jelen adatokból úgy látják, hogy a lakásépítési és felújítási támogatások új lendületet adnak az építőiparnak.
A Hörmann Hungária Kft. 10,6 milliárd forintos bevételt ért el 2020-ban, ami 11 százalékos növekedés az előző évekhez képest. A bevétel növekedéshez nagymértékben hozzájárult, hogy a koronavírus miatt bevezetett lezárások miatt az emberek otthonról dolgoztak. Ennek következtében pedig megnőtt a lakásfelújítási kedv.
„Azt látjuk, hogy tavaly az építőipar volumene a 2018 -as átlagát érte el. 2018-2019-ben már elkezdődött egy lassulás a lakáspiacon kevesebb projekt indult el, de várhatóan a jelenlegi támogatási rendszer és az új lakásépítés áfájának 5%-ra csökkentése pozitívan fog hatni a piacra. Az alapanyagárak emelkedése miatt az idei évben 5-6 százalékos áremelést tervezünk.” – mondta el Szujó László a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.
A COVID-19 járvány nem okozott gyártási problémát a Hörmannál. A határlezárások kicsit kitolták a szállítási határidőket, de ezek kezelhetőek, így zavartalan a szállítás és a termékek beépítése is. A Hörmann a vírus alatt is tovább folytatja a gyárainak fejlesztését, így 2021-re sikerült elérni, hogy az összes gyár zöldenergiával működik. Emellett klímavédelmi projekteket is támogat a vállalat: Uruguayban erdőtelepítést, Indiában pedig két szélerőműpark létrehozását.
Az építőipari trendeknek megfelelően a vállalat a magyar piacon új termékeket vezet be, ami új felületeket és színeket jelent elsősorban. Garázskapuk tekintetében nagy újdonság, hogy egyedi garázskapu festéssel is megrendelhetik az ügyfelek a kapukat.
![Hörmann: árbevétel-növekedés 2020-ban, új termékek 2021-ben 1 Duragrain egyedi megjelenés](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2021/03/Duragrain-egyedi-megjelenes.png)
A Hörmann kínálatában megjelentek a pala, illetve a gyémánt hatású felületek, amelyek nagyon népszerűek a piacon.
![Hörmann: árbevétel-növekedés 2020-ban, új termékek 2021-ben 2 Slategrain – pala mintával 800](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2021/03/Slategrain-–-pala-mintaval-800.jpg)
![Hörmann: árbevétel-növekedés 2020-ban, új termékek 2021-ben 3 Hörmann Diamond](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2021/03/Hormann-Diamond-2-800.jpg)
Garázskapu tekintetében egy újfajta graffitiálló felület is elérhető a kínálatban, így, ha valaki ezt a megoldást választja, akkor nagyon könnyen el tudja tüntetni a nem kívánt alkotásokat a kapuról.
A bejárati ajtóknál új motívumok és beépített üvegezés jelenti az újdonságot, valamint az új színek közül a szürke különböző árnyalatai, elsősorban a porszürke. Az alumínium ajtók esetében megjelentek a klasszikus motívumok, valamint a réz, fekete és fehér belső kilincsek. A fa beltéri ajtók kínálatában pedig a különböző díszcsíkozások, valamint az üvegajtók széles választékából válogathatnak az érdeklődők.
![Hörmann: árbevétel-növekedés 2020-ban, új termékek 2021-ben 4 Hörmann belső ajtó újdonságok](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2021/03/Hormann-belso-ajto-ujdonsagok.jpg)
A Hörman tavalyi évben hozta létre virtuális bemutatótermét azért, hogy a vírus miatt bevezetett korlátozások ellenére is meg tudják nézni az ügyfelek a legújabb termékeket és a teljes portfóliót. A vállalatnál továbbra is bíznak az építőipari trendek kedvező alakulásában, ezért erre az évre is hét százalékos árbevétel növekedéssel számolnak.
![Hörmann: árbevétel-növekedés 2020-ban, új termékek 2021-ben 5 Hörmann online bemutatóterem](https://baudocu.hu/wp-content/uploads/2021/03/Hormann-online-bemutatoterem.jpg)